A Toyota kampányt kezd az Egyesült Államokban annak a feltételezésnek az elutasítására, hogy modelljein elektronikus meghibásodás okozhatja a vezető akarata ellenére történő váratlan gyorsulásokat, egyben új reklámhadjáratot indít az eladások fokozására - számolt be hétfőn az ABC News hírtelevízió.
Az utóbbi hetekben kiderült, hogy több tucatnyi Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a probléma kezelését célzó javítást. Állítólag már "több mint 60 ilyen panaszt" tettek. A Toyota az Egyesült Államokban eddig 7,5 millió autót rendelt vissza különféle hibaforrások megszüntetésére, amelyek 43 balesettel, 52 ember halálával hozhatók összefüggésbe. A gázpedál beszorulásának lehetősége miatt 2,3 millió kocsit rendeltek vissza. A Toyota közölte: a visszahívott autókon egy fémalátét behelyezésével szüntetik meg a gondot.
A washingtoni kongresszus egy meghallgatásán egy amerikai professzor kísérletére hivatkozva az a feltételezés hangzott el, hogy egyes Toyoták elektronikus rendszereiben rövidzárlatok keletkezhetnek. A Toyota ezt közleményben utasította vissza, mondván, hogy a kísérletet olyan mesterséges körülmények között végezték el, amelyek a valóságban nem fordulhatnak elő.
A kongresszusban hetek óta téma, hogy a váratlan gyorsulásokat esetleg nem mechanikai hiba, hanem szoftveres gond, az elektronikus fojtószelep-vezérlés (ETC) hibája okozza, a japánok ezt tagadják. A törvényhozás magyarázatot vár az autógyártól; a képviselőház energiaügyi bizottsága szerint a Toyota nem végzett kellő mélységű vizsgálatot az ügyben.
Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet - amelyet szintén támadtak, amiért korábbi Toyota-gondok ügyében nem járt el felelősen - ezúttal szokatlan alapossággal cselekszik: minden új, javítás utáni panaszt külön-külön kivizsgál.
A Toyota a vásárlói bizalom visszaszerzésére is kiterjedt reklámkampányba kezdett. Még le sem zárultak a kongresszusi meghallgatások, a Toyota fő reklámügynöksége, a Saatchi & Saatchi azt sulykolja: az ügyfelek kitartanak a japán gyár autói mellett, mert biztonságban érzik magukat azokban.
Elemzők szerint az év március 2-án elkezdett kampány azonban elsietett, ugyanis a szőnyeg alá söpri a biztonsági gondokat, amelyek nagyon is valóságosak. Mike Sheldon, a Deutsch LA reklámcég elnöke rámutatott: az embereknek időre van szükségük a rossz hírek feldolgozásához, a túl korai "nyomulásra" nem vevők, egyelőre azt akarják látni, hogy a cég orvosolja a problémákat. Sheldon szerint a Toyotának még legalább egy vagy két hónapot várnia kellett volna az értékesítési reklámkampánnyal.
Az amerikai kongresszusi meghallgatásokon visszatérő vélemény volt, hogy a Toyota a profitérdeket a biztonsági szempontok fölé helyezte, és ez okozta a modellek minőségromlását.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.