Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók


Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

A munkatevékenység motivációja kapcsán elengedhetetlen érinteni a halogatás témakörét, amikor cégvezetőként azt tapasztaljuk, hogy munkavállalóink a kellemetlennek tekintett feladatokat igyekeznek elodázni. A halogatást körüljárva valójában annak a kérdésnek a megválaszolását jelenti, hogy mi motiválja dolgozóinkat arra, hogy egy-egy fontos feladatot elvégezze, vagy éppen ellenkezőleg, ne csináljanak meg.

Látnunk kell, hogy egy célra irányuló viselkedésnek kétféle mozgatórugója lehet. Optimális esetben a cél, a siker elérése a jutalomhoz kapcsolódik, vagyis a végső cél a kellemes élmény elérése. A másik esetben viszont a kudarc játszik döntő fontosságú szerepet, tehát munkavállalóin azért halogatnak bizonyos feladatokat, mert félnek a lehetséges kudarcoktól.

A halogatás lehet egyszerűen személyiségvonás, de tekinthetjük folyamatként is. Egy biztos, hogy egy jellegzetes belső folyamatról van szó. Adott esetben, ami az egyik embernek halogatásnak tűnik, az a másik ember számára lehet egyfajta normális viselkedés. Minden munkavállalónál más és más feladat válthatja ki a halogatás taktikáját. Egy értékesítő esetében például a telefonhívásokkal történő ügyfélszerzés a cég számára. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a lelkiismeretesség az a személyiségvonás, amely a legszorosabb kapcsolatban áll a halogatással, és a kudarctól való félelem lesz az a motivációs tényező, mely halogatást fog eredményezni.

Ha a feladatokat nézzük, akkor e szerint a halogatásnak két formáját különíthetjük el. Az egyik formáját a halogatásnak az fogja kiváltani, hogy a munkavállaló azzal szembesül, hogy a megoldandó feladat túl bonyolult, túl összetett. A másik formája a halogatásnak azzal van összefüggésben, hogy az alkalmazottak nem találnak elegendő kihívást az adott tevékenységben. Ha a munkavállalók gyakran élnek a halogatás eszközével, akkor az, sajnos a cég számára jelentős károkkal járhat. Éppen ezért az alábbiakban néhány stratégiára hívnám fel a figyelmet, amellyel a halogatás elkerülhető.

Ha a munkavállaló egy számára túl komplex feladattal kerül szemben, és ezért választja a halogatás technikáját, akkor megnézhetjük, hogy melyek azok a részfeladatok, melyekben úgy érzi, hogy kudarcot vallhat. Egy értékesítőt, akinek a kommunikáció terén vannak hiányosságai, segíthetünk például azzal, hogy ezen képességeit fejlesztjük, így a későbbiekben nem fog számára nehézséget okozni egy telefonos vagy üzleti tárgyalás lebonyolítása.

Abban az esetben, ha az alkalmazottak számára egy feladat túl érdektelennek hat, és ez a halogatás forrása, akkor ezt könnyedén kiküszöbölhetjük azzal, ha lerövidítjük a határidőt. Cégvezetőként akkor tudjuk a legeredményesebben kezelni munkavállalóink halogatásra irányuló szándékát, ha felvázoljuk előttük, és érzékeltetjük, hogy az adott feladat elvégzése milyen pozitív következményekkel jár. Emellett nyugodtan kitérhetünk arra is, hogy a halogatás negatív oldalaira is.

A fentiekből is látszik, hogy a cég szempontjából is elengedhetetlenül fontos, hogy a halogatás, mint motivációs csapda ne legyen jelen. Ezért lényeges, hogy kihívást jelentő és világos, jól körülhatárolt célokat fogalmazzunk meg munkavállalóinkkal szemben.

Forrás: Salesjob




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Buda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábánBuda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábán

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:01 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - Enigma
" Ez mind nagyon szép, de mi a helyzet azokkal (pl. ve..."
[ 12:57 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.