Könnyebb álláshoz jutást ígér a végzősöknek a MOL


Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a MOL NyRt. és a hat legpatinásabb magyar felsőoktatási intézmény. A felek szerint az oktatási és szakmai célú együttműködés kiszámítható pénzügyi forrást biztosít az egyetemeknek, emellett jelentősen javítja a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit, derül ki az mfor.hu tudósításából.

Mosonyi György: ver- senyképes tudás kell

A cég már évek óta ápol szakmai kapcsolatokat a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel, a mostani támogatás azonban kifejezetten pénzbeli, mondta el az mfor.hu kérdésére Szőcs László, a MOL csoport HR-igazgatója.

75 milliós támogatás

"A mostani keretegyezménnyel évente 75 millió forint támogatást nyújtunk partnereinknek, amivel szabadon gazdálkodhatnak. Sőt, idén szeptembertől a cégen belül egy 4 fős csapat fogja koordinálni az egyetemekkel kapcsolatos programjainkat" - tette hozzá Szőcs László.

A MOL csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj-, és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatását tartja fontosnak, ezenkívül külön figyel a pénzügyi, közgazdász és informatikus szakterületekre is. (A cég egyébként a szakképzési hozzájárulási keretéből tavaly több mint százmillió forinttal támogatta a hazai felsőoktatási intézményeket - a szerk.)

Figyelnek a munkaerő-piaci igényekre

Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette: a nagyvállalatoknak kötelességük támogatni a versenyképességet jelentő oktatást. A mostani együttműködés egyrészt kiszámítható financiális forrást jelent a manapság nehéz anyagi helyzetben lévő oktatási intézményeknek, másrészt összehangolja a képzés jellegét a munkaerő-piaci igényekkel. A versenyképes tudással felvértezett frissdiplomások azután jóval nagyobb esélyekkel vághatnak neki a munkakeresésnek.

Szőcs László: a mosta- ni pénzbeli támogatás

A szakmai együttműködés nem korlátozódik kizárólag a hazai felsőoktatásra. Azokban az országokban, ahol a MOL jelen van, szintén együttműködéseket kezdeményeztek az egyetemekkel, amivel a tanulmányi célú diákcserét is támogatják, nyilatkozta lapunknak Szőcs László. Korábban Mosonyi ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: a MOL nagy előnye, hogy a fiatalok számára nemzetközi karrierlehetőséget is kínál.

Állásinterjú a győzteseknek

A társaság egyébként idén májusban - felsőoktatási intézményekkel szorosan együttműködve - megjelentetett egy angol nyelvű

pályázati kiírást

honlapján, "Mit tennél, ha te lennél a MOL vezérigazgatója?" címmel. Az egyetemista pályázók feladata az volt, hogy az olajipari társaság 2006-tól 2010-ig szóló stratégiája ismeretében dolgozzanak ki általános koncepciókat, illetve konkrét javaslatokat az egyes üzletágak továbbfejlesztésére.

A beadott pályázatokban több megvalósításra érdemes ötlet is volt, de ezek további kidolgozásra várnak. A nyerteseket a cég állásinterjúra hívta. A MOL egyébként jövőre az egész régióra szeretné kiterjeszteni a pályázatot a kiemelt egyetemeken és MBA képzéseken, így Magyarország mellett Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Oroszországban is.


Körte Ildikó
Menedzsment Fórum



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.