Sosem voltunk tripla bóvli - Medgyessy alatt álltunk a legjobban


1996 óta egyszer sem volt arra példa, hogy mindhárom nagy cégnél a befektetésre nem ajánlott kategóriában legyen hazánk, most viszont a Fitch pénteki leminősítésével ezt is megértük. Az elmúlt bő húsz év magyar besorolását vizsgálva elmondható, hogy szép számmal voltak érdekes döntések a hitelminősítők részéről. Mfor.hu-háttér.

Lassan 16 éve vagyunk fenn mindhárom cég térképén

1989. júliusában a Moody's volt az első a három nagy hitelminősítő közül, mely felvette listájára Magyarországot is. Akkor "Baa2" besorolást kaptunk a cégtől, ami egyfajta megelőlegezett bizalomnak is volt tekinthető, a rendszerváltozáskor úgy érezték, hogy érdemes lehet befektetni Magyarországon. Aztán hamar jött a kiábrándulás, egy évre rá "Ba1"-re minősített le a cég, ami a mostanihoz hasonlóan a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategória teteje volt.

A Moody's értékelésében ezt követően egészen 1996. decemberéig maradt is a "Ba1" minősítésünk, közben 1992 áprilisában a Standard & Poor's is felvette hazánkat a vizsgálandó országok listájára. A másik amerikai hitelminősítőnél is bóvliban nyitottunk, akárcsak most "BB+" volt Magyarország osztályzata, ami 1996. októberéig nem is változott. Közben 96 tavaszán a Fitch Ratings is elkezdett számolni velünk, náluk "BBB-" volt a besorolásunk, ami egészen múlt péntekig maradt is a befektetésre javasolt kategóriában.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

Vagyis a pénteki újabb leminősítéssel két fontos sorozat szakadt meg: egyrészt a Fitchnél még sosem voltunk befektetésre nem ajánlott ország, másrészt pedig ebből következően egyszer sem fordult még elő, hogy Magyarország mindhárom nagy hitelminősítőnél a bóvli kategóriában legyen.

Felminősítések sorozatát hozta a Bokros-csomag

Nem kis részben az 1995-ös Bokros-csomagnak volt köszönhető az, hogy 1996 végére mindhárom nagy hitelminősítőnél visszakerültünk a befektetésre javasolt kategóriába. A Horn-kormány akkori pénzügyminisztere, Bokros Lajos 1995. március 12-én jelentette be gazdasági intézkedéscsomagját, sokak szerint annak volt köszönhető, hogy a kilencvenes évek közepén sikerült fenntartani Magyarország fizetőképességét.

A Bokros-csomag 8 százalékos vámpótlékot vezetett be az energiahordozókat kivéve minden árura, a forintot kilenc százalékkal leértékelte és bevezette a csúszó leértékelést, korlátozta a nominálbéreket az állami szektorban, valamint megszüntette a fogászati ellátás és a felsőoktatás ingyenességét. A csomag szűkítette a GYES-re, családi pótlékra és gyermeknevelési támogatásra jogosultak körét, csökkentette a gyógyszerek állami támogatását és felemelte a nyugdíjkorhatárt.

Mai szemmel nézve az 1995-ös kiigazítás nagy része a kiadási oldalt érintette, hiszen a vámpótlékon kívül az összes intézkedés kiadáscsökkentést jelentett. A csomag következtében az államháztartás hiánya, mely 1994-ben a GDP 8,4 százalékára duzzadt az 1993-as 6,6 százalékról, 1995-ben 6,4, a következő évben pedig 3 százalékra esett vissza.

A hitelminősítők is kedvezően ítélték meg a lakosság számára fájdalmas lépéseket, hiszen 1996-tól fokozatosan javult a besorolásunk 2006-ig. Azokban az években a gazdasági mutatóink is egészségesebb képet mutattak, hiszen éppen a mostani kormány szokta szívesen emlegetni, hogy az első Orbán-kormány 2002-ben még 60 százalék alatti államadóssággal adta át az országot.

Hazánk legjobb besorolása a Moody's listáján "A1" volt, míg a Standard & Poor's és a Fitch "A-"-ig ment fel velünk 2000-re. 2000 és 2005 között szinte mindenki tőlünk várta az új gazdasági csodát a régióban, akkor mindhárom nagy hitelminősítőnél "A-s" ország voltunk.

A 2000-es évek első felének hitelminősítéseinél érdekesség, hogy a Medgyessy-kormány itthon sokat bírált száznapos programjait a hitelminősítők pozitívan értékelték, a Moody's például 2002. novemberében két fokozattal minősített fel minket, amivel elértük a máig legmagasabb "A1"-es értékelésünket. Mostanra sokan éppen a 2002-es száznapos programokban látják sok probléma gyökerét, azonban a jelek szerint akkor azt pozitívan értékelte a piac.

2006-ban indultunk el a lejtőn

Ha a hitelminősítők döntéseit vizsgáljuk, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy 2006-ban romlott el minden a magyar gazdaságban, onnan kezdve ugyanis egyenes út vezetett a mostani tripla bóvlihoz. Elsőként a Fitch figyelmeztetett a kockázatokra, hiszen 2005. decemberében "A-"-ról "BBB+"-ra minősítette le Magyarország devizaadósságának besorolását.

2006 közepén a Standard & Poor's is leminősített minket, míg a legtovább a Moody's várt ki, akik 2006. karácsonya előtt két nappal vonták meg tőlünk az "A1" besorolást. Onnan pedig egyenes út vezetett a mostani szintre. Az elmúlt bő húsz év minősítéseit vizsgálva egyébként az állapítható meg, hogy a három cég közül a Moody's a leginkább hajlamos a nagy lépésekre, hiszen míg a Fitch és a S&P esetében csak öt fokozatot járt meg a magyar minősítés, addig a Moody's esetében hét fokozatban voltunk már.

Mennyi jelentősége van?

A válság kitörése után sokan bírálták a hitelminősítőket megalapozatlan döntéseik miatt, szerintük éppen ezért mostanra gyakorlatilag semmi jelentősége nincs annak, hogyan minősítenek egy-egy országot. Ezt támaszthatja alá az is, hogy Magyarország esetében csak az első bóvliba minősítés okozott komolyabb piaci hatást, a Fitch pénteki leminősítése után már erősödni is tudott a forint.

Néhány szakember ugyanakkor továbbra is arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy külföldi alapok befektetési politikájában komoly szerepe van a hitelminősítéseknek, hiszen sok alap esetében a bóvli kategória esetében automatikusan meg kell szabadulni az érintett ország eszközeitől. Arra valószínűleg csak a következő hetekben-hónapokban kaphatunk választ, hogy a harmadik fájdalmas leminősítés elindít-e egy tőkekivonási folyamatot Magyarországról, illetve az új kötvényeket hajlandók lesznek-e lejegyezni a külföldi szereplők.

Beke Károly

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.