Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kormánygaranciával vennének görög adósságot német bankok
A német kormány pénzügyi garanciavállalásával vennének görög államadósságot a legnagyobb német bankok - írta szombaton a Financial Times a Görögországnak nyújtandó, "szerkezetében már körvonalazódó" esetleges euróövezeti mentőcsomag terveiről.
A londoni gazdasági napilap értesülése szerint Josef Ackermann, a Deutsche Bank vezérigazgatója előző nap már tárgyalt is Athénban a súlyos költségvetési és adósságproblémákkal küszködő Görögország miniszterelnökével, Jeórjiosz Papandreuval.
Papandreu már múlt hétvégi londoni látogatásán a segítség elképzelhető formái között említette valamilyen garanciavállalás lehetőségét, de akkor még nem tért ki arra, hogy ezt ki vállalná. A görög kormányfő a BBC-nek akkor kijelentette: Görögországnak nem valamely pénzösszeg közvetlen folyósítására van szüksége, hanem segítségre ahhoz, hogy más valutauniós országokéhoz hasonló kamattal juthasson hitelhez, mert a magasabb hitelkamatok éppen a gazdaságpolitikai változtatások lehetőségét szűkítik.
A szombati Financial Timesnak név nélkül nyilatkozó, magas beosztású német banktisztviselők egyike szerint "komoly gondolat formájában" felmerült, hogy a német kormány az állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül garanciákat ad azoknak a német bankoknak, amelyek görög adósságot vásárolnak.
Több nagybank - köztük a Hypo Real Estate, az Eurohypo és a Deutsche Postbank -, amelyek máris több milliárd euró görög adósságot tartanak, közölték, hogy nem akarják növelni a görög adósságállományt portfolióikban, ám ha Berlin garanciát vállal az egyébként magas hozamúnak ígérkező adósság-befektetésekre, az rábírhatja őket arra, hogy enyhítsenek álláspontjukon - írta a londoni napilap.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









