Kormányzati segítséget kérnek a BorsodChem dolgozói


Aláírásgyűjtéssel igyekeznek kormányzati segítséget kieszközölni a kazincbarcikai BorsodChem dolgozói; a cég vezetése a hét elején jelentette be, hogy több mint félezer embert bocsát el a gazdasági válság miatt - írja az Észak-Magyarország.

Országgyűlési képviselők, munkaügyi szakemberek és a BorsodChem vezetői részvételével szerdán tárgyalások kezdődtek a borsodi vegyipari cégnél, amely 550 dolgozójától kíván megválni a gazdasági krízis miatt. Az egyeztetés célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen lehetőségek lehetnek arra: minél kevesebb dolgozót kelljen elküldeni.

A tárgyaláson résztvevők egyetértettek abban, hogy a vállalatnak a versenyképesség megtartása a célja, ezért költségcsökkentésekre készül, de keresik a lehetőséget, mit ajánlhat fel az állam az álláshelyekért cserébe.

Vizsgálják a magas energiaárak csökkentésének lehetőségét is. Mindeközben a társaság dolgozói levelet írnak és aláírásokat gyűjtenek, ily módon kérve kormányzati segítséget a nehéz helyzetbe került vállalatnak és egyben a térségnek is - olvasható a lapban.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.