Korrupcióval vádolják a Total vezérigazgatóját


Közjavakkal visszaélés és korrupció miatt vádat emeltek Párizsban Christophe de Margerie, a Total francia olajtársaság vezérigazgatója ellen.

Az 55 éves vállalatvezető ellen már korábban is eljárás indult az Olajat élelmiszerért ENSZ-program keretében iraki vezetőknek átutalt kenőpénzek ügyében. Ezúttal azonban egy iráni ügy miatt kell a Total vezérigazgatójának felelnie.

A francia olajtársaság 1997-ben az orosz Gazprommal és a malajziai Petronasszal együtt szerezte meg a perzsa országban a South-Pars off-shore gázmező kitermelésének jogát. A szerződésért a cégek 60 millió euró kenőpénzt utaltak át Hasemi Rafszandzsáni egykori iráni elnök fiának. Az 1996 és 2003 között történt átutalások nyomaira egy svájci bankban tavaly bukkantak a francia hatóságok. Ebből 38 millió euró érkezett a francia cégtől.

Nem a Total volt az egyetlen cég, amely a közvetítésért fizetett 5-15 százalékos jutalékkal - melynek egy része az ország döntéshozóihoz került - jutott hozzá nagy nemzetközi szerződésekhez. A korrupciós eljárás betiltására ugyanakkor a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1997 novemberében kötelezte el magát, s a határozatot Franciaország 2003-ban ratifikálta. Azóta minősül bűnténynek a külföldi tisztviselők megvesztegetése.

Christophe de Margerie ellen nem a Total első embereként, hanem a cég közép-keleti ügyekkel foglalkozó egykori igazgatójaként kell az ügyben felelnie, ugyanis 1997-ben francia részről személyesen ő írta alá az iráni szerződést, melynek akkori elnöke Thierry Desmarest ellen eddig sem az iráni, sem az iraki kenőpénzek ügyében nem indult eljárás. Ellenben a Total négy másik vezetőségi tagját is előállították szerdán, de ellenük nem emelt vádat a párizsi ügyészség.

MTI/Menedzsment Fórum


Olvasta már?



hirdetés
Még nem ma, de hamarosan megelőzhetőek lehetnek a gázolásos terrortámadásokMég nem ma, de hamarosan megelőzhetőek lehetnek a gázolásos terrortámadások

Az autonóm vészfékek, hidraulikus útakadályok és önvezető járművek fejlesztéseivel idővel felvehetjük a harcot a rammingekkel szemben. Egyelőre azonban csak az út elején járunk a védekezésben.

.
hirdetés
elrejt
 
.