Kósa Erika óvónőként kezdte pályafutását, ma a Brokernet egyik alapítótagjaként a leggazdagabb magyar hölgy. Mind a listán, mind a cég vezetőségében férfiak veszik körül. A nők karrierépítéséről, saját útjáról, gazdagságról, sikerről, irigységről, és a Brokernetet időnként érő kritikákról kérdezte őt az mfor.hu.
Ő a cég lelke
Mi a viszonya a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadványhoz, melyben hölgyek közül Ön szerepel az első helyen. Örült neki, vagy szíve szerint nem verte volna nagydobra anyagi helyzetét?
Nem gondolkoztam ezen, mivel ez nem kívánság műsor volt, és nem is egy nyereményjáték, ahol kisorsolták a nevemet. E mögött húsz év kemény munkája áll, így természetesen nem bánom, ha ez nyilvánosságra kerül.
A listán szinte csak férfiak veszik körül. Ön szerint miért nincs több hölgy ott?
Nem tudom. Szerintem nagyon sok a sikeres hölgy hazánkban is - családanyák, művészek, kutatók -, legfeljebb nem pénzben mérhető a sikerük. Az én helyzetem, mint a Brokernet egyik társtulajdonosa, abban speciális, hogy a cég értéke egyet jelent az abban dolgozó munkatársak értékével. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem egy magánvagyon, hanem egy vállalatcsoport piaci értéke.
Több megkeresés éri, miután másodszorra is bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé, van valamiféle társadalmi elvárás az ebben az anyagi helyzetben lévő emberekkel szemben?
Az elvárásokat nem érzem, megkeresések vannak. Természetesen sokakat érdekel, hogyan működik egy ilyen eredményes vállalat, mi a siker titka. És Ön szerint mi?
Játék
Ezúttal a felújított Marczibányi Sportlétesítménybe nyerhet két játékosunk bérletet!
Elsősorban az, hogy szeretünk, és tudunk is dolgozni. Másrészt pedig az, hogy mi, alapítók jól ismertük egymást, valamint maximálisan bíztunk egymásban és ez a mai napig is így van. A Brokernet tanácsadóinak sikere pedig abban rejlik, hogy természetesek, nagyon jól kommunikálnak és naprakész tudásukkal, valamint azzal, hogy közérthetően beszélnek a pénzügyekről könnyen ismertetni tudják az emberekkel a különböző lehetőségeket. Ez talán a legnehezebb. Itt nem egy kiló kenyeret vesz az ember, ahol nem is ismeri az eladót, hanem a pénzét bízza ránk, tehát egy hosszú távú bizalmi kapcsolatot kell kiépíteni.
A pénzvilág előtt évekig óvónőként dolgozott. Mennyire volt nehéz a váltás két ennyire távol álló szakma között? Mi az a képesség, vagy szemlélet, amit át lehetett menteni abból a szakmából erre a területre?
Annyira nem áll távol e két szakma, mint ahogy gondolja. Pénzügyi tanácsadóként, illetve cégvezetőként is elsősorban emberekkel kell foglalkozni, tehát ez mindenképp azonos a két területben. Mi információkat és pénzügyi megoldásokat közvetítünk, ezáltal kerülünk közel az emberekhez. A kiváló kommunikációs készség, az empátia, és a szociális érzékenység mindkét területen elengedhetetlen.
Azért kell egy stabil pénzügyi tudás is, ismerni kell a terméket. Volt pénzügyi affinitása, amikor belevágott az óvónőség helyett a pénzügyi tanácsadói szakmába. Mi motiválta?
Azelőtt nem volt pénzügyi előképzettségem, abszolút humán beállítottságú vagyok én is, és a családom is. Még csak nem is csak a pénz motivált, akkor még fogalmam sem volt, hogy évek múltán többed magammal alapítok majd egy ilyen céget. Inkább az ösztönzött, hogy tudtam, ennél több van bennem, többet akarok elérni. Hoztam egy döntést, és váltottam: egy osztrák pénzügyi tanácsadó céghez mentem dolgozni, ahol lehetőségem volt megtanulni a pénzügyi szakmát. Itt az alapokról indulva pár év alatt egészen magas vezetői pozíciót értem el.
Tanácsadóként kezdte, ami nem egy könnyű szakma, sokszor visszautasítják az embert. Hogy viselte ezt? Nem bizonytalanodott el, hogy mégis csak jobb lenne a gyerekekkel?
Nem. Az a kérdés, hogy ki hogyan fogja fel az esetleges kezdeti nehézségeket. Aki elkeseredik, mert nem hallgatták meg, vagy visszautasították az ajánlatát, nem lesz jó tanácsadó. Az én szemszögemből nem a visszautasításon volt a hangsúly, hanem azon, hogy én birtokában vagyok egy bizonyos információnak, melyet ezúttal nem sikerült megosztanom valakivel, ami sajnálatos módon legalább annyira az ő kára is. Nagyon fontos, hogy az ember mindig bízzon önmagában, és a termékében, vagy az általa kínált pénzügyi megoldásban. De a tanulópénzt természetesen én is megfizettem.
Mekkora volt Önben a bizonytalanság, amikor eljött az osztrák cégtől, és belevágott a saját vállalkozásába?
Nem éreztem bizonytalanságot, ugyanis előtte is saját vállalkozóként dolgoztam. Azon kívül nem voltam egyedül, a férjemmel Körtvélyesi Zoltánnal és a társaimmal Kostevc Péterrel, valamint Kutvölgyi Pállal együtt kezdtük a Brokernet felépítését, Bennük mindig maximálisan megbíztam és ez így van a mai napig is. Rengeteg képzésen és tapasztalaton voltunk már túl. Nem a rajtvonallal ismerkedtünk, hanem nyerni akartunk.
Visszatérve a sikeres nőkhöz, Ön hogyan látja ezt a kérdést? A nők többsége úgy tapasztalja, hogy gyerekszülés után nehéz igazi sikereket elérni, nincs elég bölcsőde, a munkaadók pedig nem tolerálják, ha valaki nem tud túlórát vállalni, vagy hiányzik, ha beteg a gyerek…
Én nagyon sok sikeres nőt látok, főleg magam körül, azaz a cégünkben. Itt a felsővezetők többsége ugyan férfi, de a középvezetők és tanácsadók között körülbelül ötven százalék a hölgyek aránya. Tény, hogy többet kell bizonyítani nőként, hiszen a sikeres férfiak mögött mindig van egy nő, a sikeres nő mögött viszont csakis ő maga áll. Nekik egyszerre kell a munkában, és otthon is helyt állniuk. De azért ez nem lehetetlen. Mi például kifejezetten támogatjuk a gyerekszülést, a cég fennállása óta már körülbelül 35-40 "Brókernetes bébi" született az itt szövődött kapcsolatokból. Sokaknak pedig a gyermekeik is itt dolgoznak, vagy úgy tervezik, hogy itt fognak dolgozni. Én is dolgoztam terhesen, és nyolc hónapos volt a kislányom, amikor visszamentem az állásomba.
Ön utólag nem gondolja azt, hogy lemaradt gyerekei gyerekkoráról, és ha újra kezdené másképp osztaná el a munka és a gyereknevelésre fordított időt?
Egy anyának mindig van lelkiismeretfurdalása, hogy lehettem volna többet velük, kenegethettem volna mindig én a bárányhimlőjüket, stb. - és véleményem szerint ez nem csak a vezető beosztású édesanyákra igaz. De ezzel együtt azt gondolom, hogy jó anya vagyok, gondoskodom a családomról és sikerült kialakítanom a gyerekeimben egy egészséges értékrendet. Folyamatosan odafigyelek arra, hogy sokat legyünk együtt.
hirdetés
A gyerekeit hogyan tudja a pénz keresésére, megbecsülésére motiválni? Van olyan példa, aki szándékosan nem akar adni a gyerekeinek, hogy ne vegye el tőlük a pénzkeresés örömét, és a kemény munka érzését. Más pedig úgy van ezzel, hogy természetes, hogy minden tőle telhetőt megad a gyerekének.
Valahol a két elmélet között van az igazság, de valóban nem könnyű feladat ezt a kérdést jól megoldani. Mi jól élünk, és miért is ne élnénk jól, ha megdolgoztunk ezért. A gyerekeim kiskoruk óta utaznak, finom ételeket eszünk, felesleges dolgokkal azonban nem halmozzuk Őket. Én úgy látom, hogy mindkét lányom az általam is elfogadott értékrendet követi.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.