Kovács Zoltán: "Nem fenyeget államcsőd veszélye"


Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közölt interjút pénteki számában a Die Presse című osztrák napilap.

A konzervatív irányultságú lap a cikk címében kiemelte: az államtitkár cáfolta azokat a vélekedéseket, hogy fennáll a magyar államcsőd veszélye. Kovács Zoltán bízik abban, hogy az IMF-tárgyalások márciusig lezárulnak. A parlament már február közepén módosíthatja az EU által kifogásolt törvényeket - írták az alcímben.

Kovács Zoltán a Die Pressének kijelentette, politikai vagy ideológiai véleményeket nem fogad el igazolásként a kormány arra, hogy tévedett, de ha egy jogi vitában bebizonyosodik, hogy nincs igaza, akkor kész leülni egyeztetni és megoldani a problémát. Példaként említette a médiatörvény módosítását.

A kormány eddigi gazdasági teljesítményéről szólva kijelentette, az elmúlt húsz évben egy kormánynak sem kellett arról a gazdasági szintről és államadóssággal kezdenie a kormányzást, mint a jelenleginek. A kormány minden területre kiterjedő strukturális reformba kezdett - mondta. "Soha nem mondtuk, hogy készek vagyunk a reformmal. Egy strukturális változás közepén vagyunk" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság makrogazdasági alapjai szilárdak. Hozzátette, a nyomás és a bizonytalanság az európai és a globális gazdaságon keresztül éri az állampapír-piacokat.

A Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokról szólva kijelentette, vannak kérdések, amelyeket néhány napon belül meg lehet oldani. Ide tartoznak - mondta - a nemzeti bankkal kapcsolatosak, az alaptörvényre való eskütétel kivételével. Kovács szavai szerint gyorsan tisztázni lehet az adatvédelmi kérdést is. A jövő hétig megtörténhet a jogi érvek kölcsönös ismertetése. A parlament február 13-án vagy 14-én ül össze és meghozhatja a szükséges új döntéseket - jelentette ki.

A magyar gazdaságnak nem hitelre van szüksége az IMF-től, hanem a pénzügyi piacok volatilitása ellen védő biztonsági hálóra - mondta. Reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások minél előbb elkezdődnek. Mint mondta, bízik benne, hogy azok március végéig befejeződnek.

Az államtitkár úgy vélekedett, a befektetők Magyarországgal szembeni bizalma "talán megrendült valamennyire, de nem veszett el". "A strukturális reformok sok kemény döntést igényeltek" - mondta. "Ha az ember konfliktusövezetben mozog, fel kell vállalnia a konfliktusokat. Ez történt az elmúlt másfél évben" - fogalmazott. Az új alkotmány hivatalba lépése után jelenleg a konszolidációs időszak a fontos - tette hozzá.

Az újságíró kérdésére kijelentette, ha újra kezdhetné a kormányzást, semmit sem tenne máshogy a kormányzat. "Ennek az országnak nincs vesztegetni való ideje. Nem olyan egyszerű a kommunizmusból jönni. Az átalakulás szükséges. Be kell fejeznünk az átmeneti időszakot és megváltoztatni a régi struktúrák maradványait" - mondta Kovács Zoltán.

MTI




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:40 ] Egyszeri tételeken bukott nagyot a Telekom a negyedik negyedévben - Darth Vader
" az osztalékot a goodwill leírás nem fogja befolyásol..."
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.