Közbeszerzés magyar módra: a legdrágább ajánlat nyert az autópálya-tenderen


Bár vetélytársai mintegy 6,6, illetve 3,5 milliárd forinttal kedvezőbb árat ajánlottak, mégis a részben Strabag-érdekeltségeket felvonultató konzorcium végzi majd el csaknem 35 milliárd forintért az M0-s egyik szakaszának bővítését. Az eredetileg győztes cég pályázatát problémás életrajzokra és egy betonkeverő hiányára hivatkozva érvénytelenítették. A jogilag védhető, de egyéb szempontból aggályos döntés vesztesei végső soron az adófizetők – a nyertes pedig többek között az a Strabag, amely sajtóhírek szerint korábban főleg kiváló politikai kapcsolatainak köszönhetően aratott a magyar autópálya-tendereken.

Hiányzott egy betonkeverő...  (Fotó: NIF)

Álláspontja szerint jogszerűen járt el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., amikor múlt héten a részben Strabag-érdekeltségek által alkotott M-0 déli ág II. Konzorciumot hirdette ki nyertesnek az M0 útgyűrű déli szektorának M6 autópálya és 51. számú főút közötti szakasz bővítésére kiírt tenderen.

A legdrágább lett a nyerő

A döntés azért válthat ki mégis ellenérzéseket a beruházást finanszírozó adófizetőkben, mivel a három pályázó közül a végül győztesnek kihirdetett csoport vállalta legdrágábban a megbízást. Utóbbi nettó 34 milliárd 870 millió forintot ajánlott, míg a  Nemzetközi Vegyépszer Zrt. 31,4 milliárd, Porr Építési Kft. pedig 28,3 milliárd forintért vállalta volna a munkát.

A NIF egyébként először utóbbi céget kiáltotta ki győztesnek (az elbírálás kizárólagos szempontja ugyanis az ajánlati ár - a szerk.), a másik két konzorcium azonban fellebbezést nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (Kdb), amely szeptember 23-i határozatában megsemmisítette a NIF döntését. Ennek részeként a Strabag-konzorcium korábban érvénytelennek nyilvánított ajánlatát érvényessé változtatta, míg a másik két csoportét érvénytelenítette.

Akik nyertek

A győztes M-0 déli ág II. Konzorcium tagjai: A-HÍD Építő Zrt., Közgép Zrt., Colas Hungária Kft., valamint az osztrák Strabag két magyarországi leányvállalata, a Strabag-MML Kft. és a Magyar Aszfalt Kft.

A Porrt a Kdb többek között arra hivatkozva nyilvánította alkalmatlannak, hogy a cég szakembereinek szakmai életrajza hiányosságokat mutat és egy betonkeverő gép is hiányzik a projekt megvalósításához.

Mindezek első látásra meglehetősen apró problémának tűnnek, ráadásul a Porr válaszában közölte: egy osztrák leányvállalatánál rendelkezésre áll a hiányolt gép (ezt jelezték is az ajánlatban), a szakmai életrajzokban pedig olyan szintű fogyatékosságok voltak, minthogy az évek mellett a hónapok nem voltak megjelölve az egy-egy cégnél munkaviszonyban eltöltött időnél.

Nem volt kirívóan alacsony a Porr árajánlata

Ez azonban a jelek szerint sem a Kdb-t, sem a NIF-et nem hatotta meg – utóbbi a Kdb határozatára hivatkozva változtatta meg korábbi döntését, és hirdette ki győztesnek az M-0 déli ág II. Konzorciumot. A jelek szerint az sem számított, hogy a Kdb elismerte: a Porr Építési Kft. ajánlata versenytársainak állításával ellentétben nem tartalmaz kirívóan alacsony árat – azaz a munkálatok elvégzésére elegendő lett volna 28,3 milliárd forint. 

Autópályává bővül

Az M0-ás autóút déli szakaszát érintő beruházással - a meglévő kétszer kétsávos autóút-forgalmának folyamatos fenntartása mellett - megépül a második pálya 26 centiméter vastagságú beton burkolattal. Ezzel az útszakasz kétszer három forgalmi-, plusz leállósávos autópályává bővül.

Az mfor.hu azon kérdésére, hogy mindezt figyelembe véve nem érzi-e a NIF Zrt. a közérdekkel ellentétesnek, hogy a legdrágább ajánlatot tévő pályázót hirdették ki győztesnek, Fazakas Orsolya kommunikációs igazgató annyit közölt: "A NIF Zrt. feladata, hogy a közbeszerzési törvény előírásai szerint jogszerűen járjon el. Mi ennek eleget tettünk."

Ez persze nem vigasztalja az adófizetőket, akik most a lehetségesnél 6,6 milliárd forinttal többet perkálnak majd ki az érintett szakasz bővítéséért. (Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy szakértők szerint a 35 milliárd forintos ár még mindig alcsonyabb a korábban becsült mérnöki árnál.)

Azt egyelőre nem tudjuk, kíván-e a Porr Kft. fellebbezni a döntés ellen – a cég megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni. A NIF tájékoztatása szerint a szerződéskötés várható időpontja november 10-e, a tervezett átadási határidő pedig 2012 harmadik negyedéve.

Fejik az államot

Mint ismert, a Strabag meglehetősen kétes hírnévre tett szert az elmúlt években Magyarországon. Nevéhez fűződik például 2004 egyik legemlékezetesebb botránya: osztrák lapok ugyanis gyakorlatilag azt állították, hogy az osztrák cég a magyar kormánypártoknak, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek juttatott kenőpénzeknek köszönhetően szerepelt kiemelkedően sikeresen a magyar autópálya-tendereken.

Bár a vádakat a társaság cáfolta, az tény, hogy 2004-ben a Strabag nyerte a legtöbb közbeszerzési tendert Magyarországon, csaknem 240 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott. Tény az is, hogy az ügy kirobbanását követően a hazai autópálya-építési tendereken azóta is sikeresen szereplő vállalat sorozatosan komoly hirdetési felületet vásárolt az ügyet megszellőztető ellenzéki magyar médiumokban - elemzők szerint így próbálván "jobb belátásra" bírni azokat.

Aziránt sem férhet sok kétség, hogy hazánkban az autópálya-építés az egyik olyan üzletág, amely leginkább alkalmas az állam "megfejésére".  A Közlekedéstudományi Intézet Kht. néhány évvel ezelőtt készült felmérése szerint például Horvátországban és Szlovéniában átlagosan 30 százalékkal került kevesebbe az autópályák létrehozása, mint itthon, a tágabb térséget tekintve pedig csak Olaszországban és Svájcban drágább ez a munka.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.