Közel 5 milliárd dollár privatizációs bevétellel számolnak a lengyelek



A lengyel kincstárügyi miniszter tervei szerint jövőre 15 milliárd zloty (4,8 milliárd dollár) bevételre tesz szert a költségvetés állami cégek privatizációja révén. Aleksander Grad erről a Polsat News-nak nyilatkozott csütörtökön.

A lengyel kormány pénteken rendkívüli ülésen tárgyalja a jövő évi költségvetési tervet. Júliusban a lengyel kormány azt közölte, hogy 2010 és 2013 között összesen 55 milliárd zloty bevételt vár a magánosításból, ebből 25 milliárd zlotyt csak az idén.

A privatizációs bevételeket a költségvetési hiány mérséklésére fordítja a lengyel kormány. A deficitcél 52 milliárd zloty, de ez valószínűleg kisebb lesz, akár 40,2 milliárd zloty, részben a gazdaság vártnál nagyobb ütemű erősödésére.

Lengyelországban az idei első hét hónapban 12,5 milliárd zloty, hozzávetőleg 3,12 milliárd euró folyt be az államkasszába a privatizációból. Az állam megvált egyebek mellett a vezető biztosítóban, a PZU-ban, és a Tauron Polska Energia energiaipari vállalatban lévő részvénycsomagjának egy részétől. A tavalyi teljes évben a privatizációs bevétel 6,97 milliárd zlotyt, 2008-ban 2,37 milliárd, 2007-ben pedig 1,94 milliárd zlotyt tett ki.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.