Közlekedés-fejlesztéssel növelhetnénk a foglalkoztatottságot



A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint ahhoz, hogy a magyar gazdasági növekedés kedvező üteme hosszabb távon is fenntartható lehessen, párhuzamosan növelni kell a foglalkoztatás szintjét és a termelékenységet.

[ajanlo=312][igazitas=left/]Csizmár Gábor munkaügyi miniszter elmondta: hazánkat alacsony foglalkoztatási szint és munkanélküliségi ráta jellemzi, viszont még mindig magas az inaktívak száma, akiknek 41 százaléka nyugdíjas, 30 százaléka tanuló és 10 százaléka a kismama - olvasható a magyarorszag.hu kormányzati portálon. A foglalkoztatottság bővülése Magyarországon meghaladja az Európai Uniós, illetve a környező országok átlagát, míg a munkanélküliek száma mintegy 6 éve tartósan alacsony a többi államéhoz képest.

Az alacsony foglalkoztatottság a további gazdasági fejlődés korlátja lehet, hiszen hazánkban a növekedés a termelékenység emelkedésére épül. A nemzetközi tapasztalatok szerint azonban nincs olyan fejlett piacgazdaság, ahol a magas termelékenységnövekedés egyúttal a foglalkoztatottság gyors bővülésével is járt volna - mondta a szakminiszter.

Az OECD megállapította, hogy a foglalkoztatás számottevő regionális különbségei ellenére sem kielégítő a munkaerő földrajzi mobilitása. A helyzet javításához nem munkaerő-piaci eszközökre van szükség, hanem a helyi és helyközi közlekedést kell fejleszteni, és megfelelő, megfizethető bérlakás-piacot kell teremteni - hangsúlyozta Csizmár Gábor.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.