Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kreatív kiválóságokat díjaztak a Eurobest nemzetközi reklámfesztiválon
1300 résztvevője volt a Lisszabonban megrendezett háromnapos Eurobest nemzetközi reklámfesztiválnak, ahol tegnap este ünnepélyes keretek között átadták a legkiválóbb kreatív munkákért járó elismeréseket. A verseny abszolút győztese Németország lett, összesen 103 díjjal térhetett haza.
Portugália fővárosában rendezték meg az Eurobest nemzetközi reklámfesztivált, amelynek díjátadó gálaestjét a São Luiz Színházban tartották tegnap este. A ceremónián összesen 398 díjat adtak át, a kategóriadíjak mellett kiosztották az Év Hálózata, az Év Reklámügynöksége, az Év Interaktív Ügynöksége és az Év Hirdetője díjakat is. A legtöbb trófeát Németország (103) vihette haza, őket követte Franciaország (52) és Svédország (41). Idén a versenynek magyar díjazottja nem volt.
A szakmai zsűri az Eurobest 2011 ÉV Hálózata díját a DDB-nek ítélte oda, míg az Év Ügynöksége a Marcel Paris, az Év Interaktív Ügynöksége a Tribal DDB Amsterdam, az Év Hirdetője pedig a Kandia Dulce édességgyártó vállalat lett. Legtöbb kategóriában GrandPrix díjat is kiosztottak a legkreatívabb alkotásoknak, a nyertesek listája a fesztivál honlapján megtalálható. A Eurobest Young Creatives verseny első helyezettjének járó díjat egy olasz páros, Giovanni Greco és Enrico Pasquino a BCube reklámügynökségtől vehette át.
Steve Lane, az Eurobest reklámfesztivál igazgatója elmondta, hogy több mint 1300 delegált vett részt a az idei fesztiválon, amely megrendezésének ez a fantasztikus város, Lisszabon adott otthont. A város, az itteni emberek és az ügynökségek, mind-mind már a kezdetektől segíttették a szervezők munkáját abban, hogy a 2011-es Eurobest egy igazán emlékezetes és inspiráló fesztivál legyen.
A fesztivál hivatalos hazai képviselője a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, a MAKSZ.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









