Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Krecz Tibor a Figyelő új főszerkesztője
Krecz Tibort nevezte ki a Figyelő új főszerkesztőjévé a Sanoma Budapest Zrt. Az új vezető április 15-től veszi át a lap irányítását.
Krecz TiborKrecz Tibort nevezte ki a Figyelő új főszerkesztőjévé a Sanoma Budapest Zrt. A 45 éves szakember 2009. április 15-től irányítja az üzleti-gazdasági lap szerkesztőségét.
Mint ismeretes, a hetilap előző főszerkesztője, Martin József Péter 2008. december végén távozott a kiadótól a Népszabadsághoz. Az azóta eltelt időben Simon Ernő megbízott főszerkesztőként gondozta a Figyelőt.
Krecz Tibor 1992 és 1995 között a Figyelő rovatvezetőjeként, majd két évig felelős szerkesztőjeként dolgozott. Ezután három évig az RTL Klub hírigazgatója, majd vezérigazgató-helyettese volt.
2000-től az Axelero Zrt. média üzletágának ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be, 2003-ban saját médiaprodukciós és tanácsadó céget alapított.
Krecz lendületben levő hetilap irányítását veszi át: a Figyelő árus eladása 2008. negyedik negyedévében tartósan 20 százalékkal ugrott meg, 2009 februárjában számos olyan exkluzív értesülést, háttéranyagot és interjút közölt, amellyel történetének legmagasabb értékesített példányszámait érte el.
A Figyelő lapigazgatója, Bálint Viktor szerint Krecz Tibor személyében remek tartalomkészítőt s egyben olyan szakembert bíznak meg a főszerkesztői feladatokkal, aki kiválóan ismeri a tágabb értelemben vett médiapiacot, s mind az írott, mind az elektronikus szegmensekből komoly tapasztalattal vértezte fel magát.
További karrierhíreket az mfor.hu Egyről a kettőre rovatában talál.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









