Kulcsszóverseny: veszélyes láthatatlannak maradni


Nem véletlen, hogy a komolyabb sportmérkőzéseket egy átfogó ellenfél-elemzés előzi meg: ismerni kell a terepet, a versenytársak módszereit ahhoz, hogy győzni tudjunk. Nincs ez másképp az üzleti világban sem, a technika fejlődésével pedig egyre kifinomultabb módszerek állnak rendelkezésre, komoly harc folyik néhány centiméterért a Google által képernyőre dobott cégek között.

Ott kell lenniOtt kell lenni (Mfor-montázs)

"Senki nem lehet annyira ismert, hogy ne legyen szüksége keresőmarketingre. Kérdés, hogy mikor érik meg annyira a hazai piac, hogy ezt a nagyobb cégek is felismerjék" – véli Fazakas László, az Arcus Search üzletág igazgatója.

A cégek hirdetési szokásait tekintve megállapítható, hogy a marketing szakemberek fejében a keresőmarketing, mint opció egyelőre a sor végén szerepel. Fazakas László szerint a láthatatlanság egyre veszélyesebb lehet a kis- és középvállalkozások számára. Az alapvető különbség a hagyományos marketing, és a keresőmarketing között, hogy előbbi ismertté teszi a hirdetőt, utóbbi viszont célzottan jut el a fogyasztóhoz. Az ATL hirdetések célja egyfajta útmutatás a döntéshozatalban, a keresőmarketinget használó cégekkel viszont már csak az találkozik, aki meghozta a vásárlásra vonatkozó döntést.

Hogy megtaláljon a világ

A keresőmarketing nem csak az üzleti vállalkozások, de a non-profit szervezetek esetében is kiemelkedően fontos. Sem a kkv-k, sem a non-profit szervezetek nem rendelkeznek akkora büdzsével, hogy mindenki számára bemutatkozhassanak a piacon, főleg külföldön, így számukra az egyetlen megoldás az internet. Ha ott nincsenek jelen, egyedül a szájhagyomány útján terjedő reklámra számíthatnak. Nem véletlen, hogy egyre többen ismerik fel a keresőprogramokban rejlő potenciált, 2007-ben 250 százalékkal nőtt a keresőmarketingre költött büdzsé mértéke.

Vállalkozói kérdőív
Milyen területen tevékenykedik a cége?



A kutatások szerint Magyarországon elsősorban a pénzügyi, biztosítási, ingatlan, és a turisztikai szektor használja tudatosan a keresőmarketinget.

Hogyan legyünk láthatóak?

A keresőoptimalizálás a kulcsszó. Cél a három nagy keresőoldalon (Google, Yahoo, MNS Live Search) megjelenni az első három oldalon. Tovább ugyanis nem nagyon keresnek a fogyasztók. "Sok webkészítő véli úgy, hogy ért a keresőbarát site-ok elkészítéséhez, valójában azonban ötvenből egy, aki igazán tudja mik a megfelelő technikák" - állítja Fazakas. Az általános módszerek: metacimkék feltöltése töménytelen mennyiségű kulcsszóval, a honlapra mutató linkek számának szaporítása, az optimalizáló szoftverek, esetleg a többszöri regisztráció önmagukban nem hozzák meg a kívánt eredményt, tekintve, hogy túl sokan operálnak ezekkel. Ilyenkor van szükség a szofisztikáltabb módszerekre, ami már a szakemberek asztala. Az egyik legfontosabb szempont az oldal szövegarányának helyes megtalálása, a technikai feltételeknek való megfelelés, frissítés, fejleszthetőség, és az oldalra mutató linkek mennyiségén túl a minőségük is meghatározó. Sok esetben hiába a számtalan linkpartner, ha azok minősége nem megfelelő akár még árthatnak is.

Bonyolult felkerülni, és ott maradni

A keresőmarketing algoritmusa nagyon összetett. A hirdetési tarifa – a fizetett találatok esetében - két elemből áll, az egyik egy licit alapján működő összeg, melyet a hirdető határoz meg, ő mondja meg, hogy mennyit ér neki egy kattintás. A másik eleme viszont egy olyan szorzó, mely az oldal keresőszóval való kapcsolatát, azaz a minőséget méri. Amennyiben ez megfelelő, és a fogyasztó valóban azt találja az oldalon, amit keresett, úgy a Google – akinek a megfelelő minőség biztosítása a cél - ezt díjazza, és akár kevesebb pénzből is – a szorzó segítségével - sokkal jobb helyezéseket tud elérni a hirdető. Ahhoz, hogy a licitált tarifa megemelkedjen jól kell kiválasztani a kulcsszavakat.

Ellenkommunikáció

Abban a világban, ahol a képernyőn nem mindegy, hogy egy hirdető mennyivel van a másik alatt vagy felett, egy szó súlya is megnő. Cégek újabb és újabb szoftvereket hoznak létre annak kutatására, hogy a versenytársak figyelemmel tudják követni egymás kampányainak részleteit, például, hogy milyen keresőszót használ a konkurencia, az milyen hatékonysággal működik nála, milyen erős a verseny, és egyáltalán, kikkel kell megküzdeni a piacon. Ha megvannak ezek a válaszok, úgy sokak szerint könnyebb előrébb jutni. Persze megvan a veszélye annak, hogy a versenytársunk is figyel minket.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
elrejt
 
.