Külföldi megbízásokat teljesítő cégekre vadászik az APEH?


Eddig nyolcvan olyan vállalkozás került az adóhivatal látókörébe, amelyeket - attól függően, melyik regionális igazgatóság végzi a vizsgálatot - hol megbüntetnek, hol nem a korábban fizetett külföldi járandóság után fizetendő járulék elmaradása miatt- írja a Népszabadság.

A lap az Orlando-GB Kft.-nek a miniszterelnökhöz írt és hirdetésben közzétett nyílt levele kapcsán járta körbe a témát. A cég ügyvezetője, Gáti Kálmán a Népszabadságnak elmondta: 2008-ig vállalkozói szerződést kötöttek egy bizonyos munkára Németországban. Ott telephelyet nyitottak, és a dolgozóknak különböző jogcímeken kifizetett pénzek után Németországban adóztak, de Magyarországon fizették a járulékot.

Az APEH 2008-ban úgy határozott - írja az újság -, hogy a külföldi járandóság személyi alapbér, így járulékköteles.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke közölte: voltak a megoldás felé mutató lépések, mert a Pénzügyminisztérium 2009. január elsejével pontosabban határozta meg azt, hogy mi a járulék alapja, de "az APEH ... továbbra is úgy értelmezi a jogszabályt, ahogy éppen akarja".  Németországban 500 magyar cég dolgozik mintegy nyolcezer munkavállalóval. A vállalkozások mintegy 300 millió értékű munkát végeznek ott, de ennek az összegnek a felét Magyarországon költik el - mondta az Orlando-GB Kft. ügyvezetője a lapnak.

A Népszabadság információja szerint a PM és az APEH megbeszélésein van olyan javaslat, hogy a Németországban dolgoztató cégeknek az elvárt járulékot kelljen megfizetniük, így a járulékfizetés alapja a minimálbér kétszerese lenne.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
elrejt
 
.