Külföldön erősít a BMW


A BMW növelni tervezi a külföldön gyártott autók részarányát. "Jelenleg autóink 60 százalékát Németországban, 40 százalékát külföldön állítjuk elő. Középtávon 50-50 százalékos megosztásra leszünk kénytelenek berendezkedni" - jelentette ki Frank-Peter Arndt termelési igazgató a Süddeutsche Zeitung szombati számában megjelent cikkben.

Az igazgató azonban kihangsúlyozta, hogy az arányt nem a belföldi munkahelyek kárára fogják módosítani. A német üzemekben eredetileg egymilliárd eurót meghaladó beruházást tervezett a BMW 2009-re és 2010-re, az összeget azonban azóta 1,5 milliárd euróra emelte. Növelni tervezi beruházásait a BMW az indiai piacon is. 2011-ben 8 ezer autó értékesítésére számít Indiában a BMW, amit néhány év alatt 20 ezerre növel majd, és tervezi az X1 modell gyártásának beindítását is.

A BMW nagy reményeket fűz a kínai piachoz, ahol szinte minden autógyár lendületesen növeli eladásait, így a BMW is több mint megduplázta értékesítéseit novemberben. "Arra azonban nem számíthatunk, hogy a kínai piac folyamatosan az elmúlt hónapokéhoz mérhető lendülettel bővül" - mutatott rá az igazgató.

Szakértők arra számítanak, hogy az idén már befejeződnek az állami autóvásárlás-ösztönző programok, és éppen ellenkezőleg, az autóvásárlóknak többletterhekre kell majd számítaniuk a fokozódó környezetszennyezés és a forgalmi dugók miatt.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.