Kupa: be kellene vezetni valami kis vagyonadót


Az egykori pénzügyminiszter szerint egy évtized ugyan nem kell a talpra álláshoz, ám több év így is eltart, míg magához tér az ország. Komoly problémának látja az egyre nagyobb vagyoni különbségeket is.

Kupa Mihály szerint Magyarország 3-4 év alatt talpra tud állni a válságból, a volt pénzügyminiszter (1990 december - 1993 február, Antall-kormány) ugyanakkor az idén még rendkívül kemény évre számít.

Kupa Mihály szerdán Salgótarjánban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Nógrád megyei közgyűlésén idézte Demján Sándort, a VOSZ elnökét, aki azt mondta, hogy Magyarországnak tíz év kell, mire "magához tér". Én ennél optimistább vagyok, szerintem három-négy év alatt magunkhoz tudunk térni, de ha a rövid távot tekintjük, 2010 rendkívül kemény és kényes év lesz - fogalmazott Kupa Mihály. Véleményének alátámasztására a nemzetközi körülményekre hivatkozott.

Kifejtette, az Európai Unió a válságban csak a pénzintézeteket "stafírozta ki", ezért veszélyforrás, hogy a reálszféra nagyon nehezen működik Magyarország főpartnereinél, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban.

Kitért arra is, hogy Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország nagy államháztartási hiányt és adósságot halmozott fel, és ez Magyarországot két szempontból is veszélyezteti. Egyrészt elszívja előle a forrásokat, másrészt bizalmatlanságot eredményez az árfolyamoknál, így a forintnál is.

Kupa Mihály a hátrányos körülmények közé sorolta, hogy a legfejlettebb államok - így Németország, Anglia, Hollandia is - óriási államháztartási hiányt halmoztak fel, Nagy-Britanniában például 13 százalék az éves deficit. Ezt finanszírozni akarják a piacról, és mivel ők a legjobb besorolású adósok, Magyarországnak változatlanul kamatfelárat kell fizetnie, ha ezekkel az országokkal versenyezni akar - mutatott rá.

A volt pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaságot az export mellett az uniós pénzek hajtják majd, "ha nem ilyen vontatottan, ilyen rossz közbeszerzési rendszerrel hívjuk le". Ehhez jöhet még valami halvány működőtőke-beáramlás - tette hozzá.

Kupa Mihály előadásában úgy fogalmazott: "be kéne vezetni valami kis vagyonadót", mert - érvelt - nagyok a vagyoni különbségek, és nagy a vagyontömeg. A jövő egyik nagy alapkérdésének azt nevezte, hogy ezt a pazarló államot akarjuk-e fenntartani, amely a nemzeti össztermékünk 55 százalékát osztja el, amelyet a vállalkozásoktól akarunk beszedni. Leszögezte: nincs olyan gondoskodó állam, amelyik ezt a rendszert képes finanszírozni.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.