Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Lassan megéri ingatlanba befektetni
Az elmúlt két év árcsökkenése után a végtörlesztés hajrájában még számítani lehet áresésre a lakáspiacon. A jelenlegi helyzetben azonban már olyan szinten lesznek elérhetőek ingatlanok, melyekben érdemes befektetési céllal gondolkozni. Az árak azonban nem egyik napról a másikra fognak elszaladni, több éves távlatban érdemes gondolkozni.
Ingatlanba fektetni ma is jó döntés, főleg, ha elég gyors a befektető és kap szakmai segítséget is. Az ingatlanok árai országos szinten 2009-ben szenvedték el a legnagyobb esést, amely napjainkig is – bár csökkenő intenzitással –folytatódni látszik. Befektetői szemmel persze az a legfontosabb kérdés: mikor érkezik el az árak mélypontja? A globális gazdasági helyzet és annak hazánkra gyakorolt hatásait kiszámítani nehéz, így felelőtlen, aki a feltett kérdésre határozott választ tud adni, vélik a Duna House elemzői. Egy biztos, a végtörlesztés hónapjai jó lehetőséget biztosítanak a befektetőknek, hiszen az árfolyam-különbözet megfelelő mozgásteret kínál az eladóknak arra, hogy piaci ár alatt is megérje megválni a lakástól. A legjobb árakra így 2012. január-február hónapokban lehet számítani, vagyis a végtörlesztés hajrájában (amennyiben nem módosítanak a feltételeken időközben).
Eligazodni a hatalmas kínálatban azonban nem könnyű feladat, napi piaci ismeret szükséges hozzá. Vagyis felértékelődik az ingatlanközvetítők szerepe, hiszen pár százalékos jutalék fejében akár 15-20 százalékos kedvezményhez juthatnak a vásárlók. Az ingatlanárak alakulása a végtörlesztést követően némileg kiszámíthatatlan. Márciusban ismét visszaállhat a mai tendencia és a következő években sem várható jelentős trendforduló. Aki az árak emelkedésére számít, annak néhány évet bizonyosan várni kell majd. Amíg ez bekövetkezik érdemes megfontolni a forgalmasabb, belső kerületeket, esetleg az egyetemek környékén található ingatlanokat, mert ha valaki hosszú távú befektetést eszközöl, akkor az ingatlanárak fellendüléséig ezeket lehet könnyebben kiadni. A bérbeadás hozama megfelelő és banki termékekkel ellentétben jó inflációkerülő megoldás.
A forgalom nagy részét jelenleg a nagyvárosok (Budapesten a belső kerületek) adják, főleg a 40-60 négyzetméter közötti, 5-10 millió forintos ársávban található lakások. Aki tehát olyan ingatlant szeretne, amelyet nagyobb eséllyel tud majd piacra bocsátani, főleg ebben a kategóriában keressen!
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







