Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Lassult a munkaköltségek emelkedése a euróövezetben
A tavalyi utolsó negyedben 2,2 százalékkal növekedtek az egy munkaórára jutó munkaköltségek az euróövezetben - közölte szerdán az Eurostat. Ezzel a munkaköltségek növekedése lassult az előző évnegyedhez képest, amikor még 3 százalékos volt az emelkedés. Az emelkedés lassulása azonban szakértők szerint mindenekelőtt a magasabb munkanélküliség következménye.

MOSZ: uniós munkaidő-direktívával ellentétes az új egészségügyi törvény
NGM: marad a műszakpótlék, nem változik a szabadság
Miért nem szeretjük a részmunkaidős állást?
Jövőre öt szombati napon is dolgozni fogunk
Többet dolgozunk, mint egy éve
Augusztustól változik a Munka törvénykönyve - Ki jár rosszabbul?
Az EU egészében a tavalyi negyedik negyedben 2,4 százalékkal nőttek az egy munkaórára jutó munkaköltségek, míg a harmadik negyedben 2,9 százalékos emelkedést mértek.
Az egyes gazdasági ágakra lebontva, az euróövezeti iparban 1,4 százalékkal, az építőiparban 3,7 százalékkal, a szolgáltatásokban 2,4 százalékkal nőttek a munkaköltségek az egy évvel korábbihoz képest a negyedik negyedben. Az EU egészében az iparban 1,9 százalékkal, az építőiparban 3,1 százalékkal, a szolgáltatásokban 2,5 százalékkal emelkedtek az egy munkaórára jutó költségek.
Az uniós tagországok közül - a rendelkezésre álló adatok alapján - Litvániában csökkentek a leginkább a munkát terhelő költségek: 10,8 százalékkal, míg a legnagyobb éves szintű növekedést Bulgáriában mérték, 11,3 százalékkal.
Magyarországon 1,1 százalékkal csökkentek a munkaköltségek a tavalyi utolsó negyedben, az egy évvel korábbihoz képest.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









