Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
László Csaba: szinte minden adó nő jövőre Magyarországon
A regisztrációs adó kivételével minden adó emelkedik jövőre Magyarországon, ezzel ismét negyven százalék fölé növekszik majd az adócentralizáció - hangzott el egy szerdai sajtóbeszélgetésen.
Nemzetközi trend a társasági adó emelése
A társasági adó terén az elmúlt tíz-tizenöt év csökkenő trendje lassulóban van, gyakorlatilag megállt - hangzott el a KPMG szerdai sajtóbeszélgetésén, melyen a cég új felmérését mutatták be. A statisztika azt mutatja, hogy tíz év alatt 29 százalékról 22,96 százalékra csökkent az átlagos társasági adókulcs.
Az áfa-visszatérítés meghosszabbítása rontja a cégek likviditását
Már változtatnak: idén 400 forintra csökkentenék a telefonadót
Európában is jöhet a tranzakciós adó
Gyuris: az EU-átlag 50-szeresét fizethetik a magyar bankok
Csizmadia: a tranzakciós adó széles alapot terhel
Handelsblatt: lázad a magyar telekomszektor
"A nemzetközi színtéren az érzékelhető, hogy a kormányok költségvetési szempontból egyre jobban bíznak a közvetett adókban, megfigyelhető az is, hogy ahol újonnan vezetik be az áfát, ott egy kezdeti viszonylag alacsony szintről folyamatosan emelik. Ennek jó példája Magyarország is az elmúlt évtizedekben" - mondta a sajtóbeszélgetésen László Csaba, a KPMG adópartnere.
A volt pénzügyminiszter szerint ma már kisebb szerepe van az adórendszernek egy ország versenyképességének vizsgálatakor, a válság miatt a legtöbb országban a túlélés lett a cél. A bérköltségek, az országkockázat, a szabályozási környezet és a kiszámíthatóság felértékelődött az elmúlt években.
"Minden téren elmentünk a falig"
"A magyar út annyiból speciális, hogy ilyen masszív bevételt arányaiban sehol nem generálnak a különadók, mint itthon. Az elmúlt években a világban bárhol bármilyen ötlet felvetődött, azt mi mind bevezettük" - vázolta fel László Csaba.
A kormány tavaly nyáron még azt tervezte, hogy 2015-től egységesen 10 százalék lesz a társasági adó, ez azonban az utóbbi időben feledésbe merült. A Megyessy-kormány egykori pénzügyminisztere szerint nehéz ügy lesz 10 százalékra levinni a társasági adót, bár az elfogadott sarkalatos adótörvényekben szerepel, hogy 2015-től egységes lesz a társasági adó, bár annak kulcsa egyelőre nem ismert.
"Jövőre a regisztrációs adót leszámítva minden adó emelkedik Magyarországon, ezzel ismét 40 százalék fölé nő majd az adócentralizáció. Az adójóváírás kivezetése masszív adóemelés, akárcsak az áfa kulcsának emelése, a társasági adónál pedig a veszteségelhatárolás szigorítása érinthet sokakat. Ha ezek mellé Budapesten meglépik a 2,5 százalékos iparűzési adót, akkor az nagyon kemény lesz" - vélekedik László.
Ráadásul a szakember szerint a bevételek ilyen jellegű megcímkézése nem kedvező tendencia, hiszen semmilyen magyarázat nincs arra, hogy a BKV szükséges többletbevétele éppen az iparűzési adó fél százalékos emelését indokolja. "Az adóoldalon én úgy látom, hogy nincs komoly mozgástér, ha az egykulcsos adót és a gyermekkedvezményt megváltoztathatatlannak tekintjük. Gyakorlatilag minden téren elmentünk a falig" - emelte ki László Csaba.
A KPMG adópartnere szerint ha a bankrendszer finanszírozási képességét nem sikerül valamilyen módon javítani, akkor a növekedést tekintve a legpesszimistább jóslatok is megvalósulhatnak. A volt pénzügyminiszter szerint az IMF-tárgyalások egyik kulcskérdése lesz a bankadó minél előbb való kivezetése. "A bankadó esetleges kivezetése ahhoz túl nagy terhet jelentene, hogy kiadási oldalon kezelni lehessen. Az egykulcsos személyi jövedelemadó feladása pedig politikailag nagyon nehéz, ráadásul szerintem nem is az egykulcsos szja, hanem a gyermekkedvezmény ütött komoly lyukat a költségvetésen" - véli László Csaba.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









