Csányi és Hernádi is lát kiutat a válságból


Most arra van szükség, hogy amilyen gyorsan csak lehet olyan intézkedéseket hozzon, jelentsen be a kormány, amelyek bizonyítják, hogy Magyarország elkötelezett a konvergencia-program és a pénzügyi egyensúly megtartása mellett - mondta el a Népszabadságnak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Csányi szerint kedvező lépés, hogy a kabinet úgy döntött: az új helyzetben alacsonyabb államháztartási hiányt kíván elérni. Úgy véli azonban, a pénzpiaci befektetőket az új költségvetés azon konkrét részletei győzhetnék meg leginkább, amelyek bizonyítják a hiánycsökkentés iránti elkötelezettséget, és ezen keresztül azt is, hogy érdemes forintban, magyar állampapírokban - vagy éppen hazai részvényekben tartani a pénzüket.

A legnagyobb magyarországi hitelintézet elnök-vezérigazgatója szerint a jegybank tegnapi lépései kedvezőek a pénzpiacok működése szempontjából, meg is lepte, hogy a forint nem igazán erősödött ennek hatására. "Attól tartok spekuláció folyik a magyar valuta ellen" - mondta Csányi.

Ha "helyzet van", egy nagyvállalatnak sokszor hasonlóak a problémái, mint egy országnak - fejtette ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Erre kétféle választ tart lehetséges. A "vesztes" a kedvezőtlen helyzetet külső tényezők hatásának tudja be, és a kilábalást is azok javulásától teszi függővé. A "nyertes" saját háza táján néz körül, és ott javít. Egy vállalat ilyenkor főképp a kiadásokból farag le.

Szembe kell nézni azzal, hogy Magyarországon az eltartottakhoz képest kevés az adófizető, nagy az állami újraelosztás. Az elnök-vezérigazgató nem a bevételi oldal növelésére összpontosítana. Adóból akkor folyik be több, ha nő a gazdaság, ami külső tényezőktől, és attól is függ, hogy az állam hagy-e teret a gazdaságnak - mondta el a Népszabadságnak Hernádi.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.