Leáll romániai fejlesztéseivel egy hazai ingatlanfejlesztő


A magyarországi Ablon ingatlanfejlesztési vállalat úgy döntött, hogy leállítja romániai beruházásait, amíg a piaci helyzet nem javul - adta hírül szerdán a Ziarul Financiar című román napilap.

A gazdasági-pénzügyi napilap szerint a magyar cég által meghirdetett 800 millió eurós ingatlanfejlesztési tervek egyelőre nem valósulnak meg. A cég igazgatótanácsa ugyanis úgy határozott, hogy csak három projekt megvalósítását folytatja, ebből kettő Budapesten található, egy pedig Prágában.

Az újság szerint az osztrák Volksbank és Uri Heller izraeli üzletember által irányított, a londoni tőzsdén jegyzett cég Bukarestben és környékén 34 hektár földdel rendelkezik, amelyekért összesen 50 millió eurót fizetett. Az Ablon vezetői korábban összesen 800 millió euró értékű ingatlanfejlesztési beruházást hirdettek meg, úgy tervezve, hogy több mint 4000 lakást és irodahelyiséget építenek.

A legelőrehaladottabb állapotban lévő beruházás a Drumul Taberei bukaresti lakótelepen tervezett Sunset Residences elnevezésű projekt, amely 10 panelház, vagyis körülbelül 2000 lakás megépítését irányozta elő. A beruházás értékét a lap szerint 160-170 millió euróra tervezték. A vállalat legnagyobb befektetése a Bukarest melletti Otopeni-ben valósulna meg, ahol 280 millió euróért üzleti központot terveznek.

Dennis Twining, az Ablon elnöke szerint a jelenlegi gazdasági környezetben az igazgatótanács úgy látja: a beruházások megvalósításának elhalasztása a részvényesek érdekeit szolgálja. Hozzátette: amíg újra beindul a banki hitelezés, addig csak renoválási és arculattervezői projekteket készítenek - olvasható a Ziarul Financiarban.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.