Leállt az útbontás - megegyezhetnek az M7-es építői


Nem bontják tovább a mezőgazdasági utakat az M7-es autópálya zalakomári szakasza közelében, mert több órás egyeztetés után csütörtök megállapodott a generálkivitelező Porr Építési Kft. és az utak építésének ellenértékét követelő társaság.

Középpontban az ember
Középpontban az ember
  • Hogyan menedzseljük magunkat?
  • Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
  • Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
  • Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?


Vegyen részt Ön is II. HR konferenciánkon!

Mészáros László, a több mint 40 millió forintos követeléssel rendelkező Ittasofőr Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: az előzmények után meglepőnek tartja, de pozitív eredménnyel álltak fel a tárgyalóasztaltól. Írásban is rögzítették, hogy az alvállalkozói láncolatot kihagyva ellenőrzik a teljesített munkákról szóló számlákat, és a generálkivitelező közvetlenül számukra fizetik ki a tartozást.

Az ügyvezető azt mondta, eddig neki sem volt tudomása arról, de a mostani tárgyaláson az hangzott el, hogy a Porr olyan szerződéseket kötött az alvállalkozóival, ami lehetővé teszi a hasonló esetek közvetlen rendezését. A Porr ugyanis a partnereivel abban állapodott meg, hogy ilyen esetekben az alvállalkozó feletti megrendelőnek járó fizetségből levonja a láncolatban lejjebb lévő cégnek átutalt összeget. Mészáros László hozzátette: megítélése szerint most már példamutatóan gyorsan rendeződhet a vitás ügy. A Porr néhány héten belül átvizsgálja a számlákat és rendezi a jogos követelést, az Ittasofőr Kft. pedig ez idő alatt helyreállítja az eredetileg pénteken átadni tervezett mezőgazdasági utakat.

Szerdán reggel, az útbontás kezdetekor Gaál Zoltán, a ZalaSprint-M Kft. építésvezetője arról számolt be, hogy mintegy 24 ezer tonna mészkő és töltésföld felhasználásával ők készítettek el az M7-es autópálya munkálatainak részét képező négy mezőgazdasági utat. Miután a cég a közvetlen megrendelőtől nem kapta meg a tavaly elvégzett munka teljes ellenértékét, a követelését eladta az Ittasofőr Kft.-nek.

A rendőrök szerdán délelőtt rövid időre megállították a mészkő és töltésföld visszaszedését és elszállítását, de később levonultak a területről azzal, hogy a tulajdonjogi vita eldöntése a bíróságra tartozik.

A több mint 40 millió forintos követelést megvásároló cég ügyvezetője, Mészáros László tudomása szerint "tipikus lánctartozásról van szó", miután az M7-es építése során több alvállalkozói szinten keresztül kapta meg és végezte el a konkrét munkát a ZalaSprint-M Kft. A munkáért 83,6 millió forintot kellett volna fizetnie a megrendelő Nyírút Építőipari és Kereskedelmi Kft.-nek, de csak 40,6 millió forintot utalt át.

A meglehetősen bonyolult megrendelői láncolatról az érdekeltek azt mondták: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megkezdett autópálya-építés nyertese a PVT-M7 Konzorcium volt, amelyben a Porr Építő Kft. a fő résztvevő. A Porr a Mező-Bau Invest 09 Kft.-vel szerződött erre a munkára, ez a cég pedig alvállalkozóként vonta be a balatonfüredi Kutas B.B.B. Kft.-t.

A balatonfüredi székhelyű társaság a nyíradonyi Nyírút Kft.-nek adta tovább a megrendelést, amely végül a ZalaSprint-M Kft.-től vásárolta meg az út építéséhez szükséges anyagot. Klcsó Attila, a Mező-Bau ügyvezetője - amely egy engedményezési szerződés keretében korábban jelentős részt már kifizetett az adósságból a ZalaSprint-M részére -, megerősítette, hogy a Kutas B.B.B. Kft. és a Mező-Bau Kft. tulajdonosai között azonos személy is van.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Porr Építő Kft., mint fővállalkozó szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyikük sincs szerződéses kapcsolatban azzal a céggel, amely követelése fejében bontani kezdte az utat. Mindketten azt közölték, hogy ők a kifizetéseiket már teljesítették a velük szerződött fővállalkozónak.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.