Leépít a Procter and Gamble


Öt éven belül 215 embert rúg ki a Procter and Gamble (P&G) borotvagyártó és szépségápolási egysége, miután a vállalat többek közt Lengyelországba és Mexikóba helyezi át a régebbi modellek gyártását.

A vállalat Devens raktározási és csomagolási létesítményét áthelyezik Andoverbe és Mexikóba a következő két évben – közölte Kelly Vanasse, a P&G szóvivője. A Devens létesítményt üzemeltető Sunoco szóvivője elmondta, novemberben legalább hatvan alkalmazottat át szeretnének telepíteni Andoverbe.

A szóvivő szerint közel 350 teljes munkaidős, valamint mintegy 400 ideiglenes munkás veszti el munkahelyét a csomagolási üzletág irányításának 2010-es Mexikóba telepítésével, számol be a BusinessWeek.

A Sunoco tárgyalt az alkalmazottakkal, hogy próbálják minimalizálni az elbocsátások hatását. A cég különböző bónuszokat kínál azoknak a munkavállalóknak, akik a 2010-es költözésig a vállalatnál maradnak.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.