Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Legalább plusz 20 milliárdba fognak kerülni jövőre a közmunkások
A szerdán megjelent rendelet és a tavasszal nyilvánosságra hozott Magyar Munka Terv alapján könnyen kiszámítható, mekkora költsége lesz jövőre az államnak a közmunkások alkalmazásán. Persze sok még a nyitott kérdés, de az kijelenthető, hogy ha tartani akarják a kitűzött célokat, akkor az idei 64 milliárd mellett további minimum 20,5 milliárd forintra lesz szükség a 2012-es költségvetésben erre a célra. Mfor.hu-háttér.
Nyolc órára nem lehet 57 ezernél kevesebbet fizetni havonta
Szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, mely szeptember elsejétől lép hatályba és a legalacsonyabb közmunkás bérről rendelkezik. Ennek értelmében teljes munkaidő esetén a közmunkabér nem lehet alacsonyabb havi 57 ezer forintnál, szakképesítést igénylő munkáknál pedig legalább 78 ezer forintot kell majd fizetni az érintetteknek. A havi közfoglalkoztatási bért heti részletekben fizetik ki.
Korábban a Magyar Munka Tervben a kormány azzal számolt, hogy a pesszimista forgatókönyv szerint 2012-ben 60 923 új munkahely születik majd a gazdaság fehéredéséből és a közmunkából. Átlagos forgatókönyv szerint ez 65 492 is lehet, míg ideális esetben akár 70 061 új álláshely is létrejöhet a kabinet szerint. Mivel fehéredésre utaló jelek egyelőre nem látszanak, ezért nem túlzás azt feltételezni, hogy ezek a munkahelyek szinte teljes egészében közmunkából jönnek majd össze.

Az új közmunkások több csoportból jöhetnek: egyrészt a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával 120 ezer embert terelne vissza a kormány a munka világába, másrészt pedig már rendelet született arról, hogy a korábbi 270-ről 90 napra csökken az álláskeresési támogatás maximális időtartama, és azt is csak az veheti igénybe, aki elfogadja a neki felajánlott közmunkát. Ezek alapján a 60-70 ezres létszámot nem lesz nehéz feltölteni.

Tízmilliárdokba kerülhet

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan
Ha a legpesszimistább forgatókönyvvel és 60 ezer új közmunkással számolunk, akkor teljes munkaidő esetén az ő bérük legalább havi 3,4 milliárdot, azaz évi 40 milliárd forintot visz el az államkasszából. És akkor azt feltételezzük, hogy a 60 ezerben egyáltalán nem lesz szakképzettséget igénylő munka, nekik ugyanis többet kell fizetni. Ugyanakkor már korábban lehetett arról hallani, hogy az Orbán-kormány a költségvetési források szűkössége miatt inkább a négyórás közmunkát részesítené előnyben. Így minimum 20 milliárdba kerülne a 60 ezer ember havi 28 500 forintos bére.
Ha a kormány legmerészebb álmait nézzük, vagyis 70 ezer új közmunkással számolunk jövőre, teljes munkaidő esetén havi 4 milliárd, évi 48 milliárd forint lehet a 2012. évi közmunkaprogramok teljes kiadása. Négyórás munka esetén ez persze ennek a fele lenne. Ha a fentiekhez még hozzávesszük azt is, hogy az új munkahelyek között vélhetően szakképzettséget igénylők is lesznek, akkor azok arányában tovább emelkedhetnek a kiadások.
Feltéve például, hogy a 70 ezer létrejövő új munkahely fele szakképzettséget igényel, máris 56,7 milliárdot kell kifizetni egy év alatt teljes munkaidő esetén, míg négyórás foglalkoztatásnál 28,4 milliárdos költség adódik.
Felülről nyitott kassza lesz?

A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül
Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok!
Megszűnhet a pártok költségvetési támogatása jövőre
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
Június közepéig a Ház elé kerülhet a jövő évi költségvetés
A GDP 79 százaléka alatt az államadósság
A számításokból összességében az derül ki, hogy ha a kormány ragaszkodik a tavasszal közölt tervekhez, akkor az idei 64 milliárd forint felett további 20-60 milliárd forintot kell elkülönítenie a közmunkaprogramokra a 2012-es költségvetésben attól függően, hány embert akarnak teljes munkaidőben foglalkoztatni és hány szakképzettséget igénylő munkahely jön majd létre.
"A konvergencia program számításaiban az erre szolgáló forrásokat megdupláztuk 2012-re, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi közmunka-rendszernek legalább a kétszerese kell, hogy megvalósuljon. Erre a fiskális források megvannak, a legfontosabb, hogy költségvetési akadálya nem lesz a közmunka kibővítésének" - mondta még idén júniusban az mfor.hu-nak adott interjújában Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
A fenti nyilatkozatból arra lehet következtetni, hogy akár a 60 milliárdos pluszkiadás sem okozna gondot a költségvetésnek, hiszen az idei 64 milliárdos keret duplájával számoltak. Idén júliusban azonban megjelent a tervezési fázisban lévő 2012-es költségvetés első keretszámairól szóló rendelet. Abban részletezés nélkül az szerepel, hogy a Munkaerőpiaci Alap költségvetése az idei 337,3 milliárd forintról 282,9 milliárdra csökken majd jövőre.
Persze a Munkaerőpiaci Alap költségvetésének megvágásakor a kormány figyelembe vette azt, hogy a Széll Kálmán Terv foglalkoztatáspolitikai intézkedései jövőre 195 milliárd forintos hatással lesznek a büdzsére. Viszont ezek közül csak 151,9 milliárd érinti a Munkaerőpiaci Alapot. Vagyis elvileg tartható a közmunkára szánt források megduplázása, de ahhoz az kell, hogy a Széll Kálmán Terv intézkedései a gyakorlatban is működjenek és hozzák a várt eredményt.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









