Némileg közeledtek a végzős hallgatók és a munkaadók kezdő fizetésre vonatkozó elképzelései: míg a közgazdásznak tanulók havi nettó 155 ezer forintra számítanak, addig a műszaki pályára készülők 165 ezer forintos bérért mennének el dolgozni – derült ki egy szerdai sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen, amelyen a legvonzóbb vállalatokat is díjazták.
Néhány területen közeledett a hazai munkáltatók és a leendő munkavállalók, azaz az egyetemekről, főiskolákról frissen kikerülő hallgatók álláspontja: ilyen például a kezdő bér. Míg korábban irreálisan magas fizetésért szerettek volna elhelyezkedni a végzős tanulók, addig idén már lényegesen alacsonyabb számot jelöltek meg a végzősök – derült ki az Aiesec nonprofit szervezet és a Develor Tanácsadó Zrt. közös felméréséből.
155-165 ezer nettóval számolnak
Bár a kezdő fizetésre vonatkozó elvárások még mindig magasak, azok mára átlagosan hatezer forinttal csökkentek. A közgazdasági végzettségűek nettó 155 ezer forintot szeretnének kapni, míg a műszaki pályára készülők 165 ezer forinttal érnék be. Csupán 27 százalékuk jelölte meg a reális összeget: nagyjából nettó 100-130 ezer forintot.
A korábbiakkal ellentétben egyre több diák jön rá arra, hogy időben kell elkezdeni az álláskeresést: 11 százalékról 30-ra emelkedett azok aránya, akik már a diplomaosztás előtt egy évvel nekifognak e tevékenységnek.
Érdekesség, hogy a hallgatók 70 százaléka úgy gondolja, a diploma után négy hónapon belül munkába tud állni. Pedig a valóság mást mutat: sokszor fél-egy év alatt találnak csak végzettségüknek megfelelő munkát.
Felmérték azt is, milyen helyeken informálódnak a diákok az elhelyezkedési lehetőségekről, és meglepődve tapasztalták, hogy a felsőoktatási intézményekben működő karrierirodáknak ebben kevés szerepük van. Ennél sokkal többen tájékozódnak interneten álláshirdetéseket böngészve.
Nem olyan jók, mint kellene
Top 10 vállalat 2008-ban a közgazdász hallgatók körében
1. OTP Bank Nyrt. 2. Audi Hungaria 3. L’Oreál 4. MOL Csoport 5. Coca-Cola 6. Ernst&Young 7. PricewaterhouseCoopers 8. Nestle 9. Deloitte 10. Magyar Nemzeti Bank
Sinka Judit, az Electrolux munkatársa, a kutatás szakértői csoportjának tagja figyelmeztetett: nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy tanácsadással, kompetenciafejlesztéssel készítsék fel a végzősöket a majdani munkavégzésre a karrierirodákban.
Szintén fontosnak tartja, hogy a cégek nagyobb hangsúlyt fektessenek a szakmai gyakorlatokra: több hónap alatt vértezzék fel a fiatalokat szakmai tudással, illetve a gyakorlat végén értékeljék is őket.
A diákok készségeit, kompetenciáit vizsgálva kiderült: nagyjából kétszer olyan jónak tartják magukat, mint amire valójában a munkahelyeken szükség van, vagyis nagy a különbség a vélt és a valós kompetenciák között.
Top 10 vállalat 2008-ban a műszaki hallgatók körében
1. Audi Hungaria Motor Kft. 2. Bosch Csoport 3. IBM Magyarország 4. Porsche Hungaria 5. Microsoft Magyarország 6. MOL Csoport 7. General Motors 8. Samsung 9. Hewlett Packard 10. Nokia Magyarország
Ugyanakkor az nem feltétlenül hátrány, hogy a hallgatók többsége határtalan önbizalommal rendelkezik, hiszen a jó fellépésre szükség van az állásinterjúkon, véli Sinka Judit.
Az idegen nyelvekkel még mindig hadilábon állunk: a hallgatók 36 százalék bár ért egy-egy nyelvet, mégsem képes azon kommunikálni.
Reálisabb a diákok önképe a tekintetben is, hogy - a mostani felmérés szerint - már nem akarnak rögtön, egy-két éven belül középvezetői pozícióba kerülni. A hallgatók fele elégedett, ha ez 3-4 éven belül sikerül.
Továbbra is preferáltak az olyan kreativitást igénylő munkakörök, mint a marketinges, a pr-os, illetve a termékfejlesztő, pedig az ilyen jellegű munkahelyek száma korlátozott – hangsúlyozta Sinka Judit.
A szakmai alázat is hiányzik
hirdetés
Hozzátette: tudatosítani kellene a diákokban, hogy vannak más alternatívák is. Kiemelte, hogy nagyon fontos a szakmai alázat is, vagyis hogy a fiatalok meghallgassák az idősebb szakértőket, és tanuljanak tőlük – a látszat szerint ugyanis sokaknál ez is hiányzik.
A 15 éve futó kutatatássorozat során idén először a közgazdaság végzettségű hallgatókon kívül műszaki pályára készülő diákokat is megkérdeztek. A felmérés során elkészítették a fiatalok körében legvonzóbb vállalatok rangsorát is (lásd keretes írásaink – a szerk.)
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.