Lejtőre tettek a tegnapi szárnyalás után


Gyengüléssel nyitott a BUX index kedden, az előző napi 4,5 százalékos szárnyalás felét néhány óra alatt vissza is adta a tőzsde. A nap vesztese eddig az OTP, mely több mint három százalékos gyengüléssel kezdett.

Jó befektetési célpontokat keres?
Jó befektetési célpontokat keres?

Ingyenes ötletek, tippek, kereskedés az mfor trader rendszerével.
Próbálja ki az mfor trader on-line kereskedési rendszert 20 napon át!

mfor trader

18 313 ponton állt a keddi kereskedés első felében a BUX index, ez 2,8 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom átlagos, az első órákban 5,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike eséssel kezdett reggel, a nap legnagyobb vesztese eddig az OTP. A bankpapírok 4280 forintos árfolyama 3,8 százalékkal alacsonyabb a tegnapinál. A Mol a hajnalban megjelent gyorsjelentés után három százalékkal esett vissza, 16 965 forintba került a nap első felében, míg a Magyar Telekom 502 forintos jegyzése 1,57 százalékkal volt olcsóbb a tegnapinál.

A gyógyszergyártók is visszaeséssel kezdték a napot reggel a piacon: a Richter 33 900 forinton állt, ami 2,25 százalékkal maradt el a tegnapi árfolyamától, míg az Egis 15 400 forintos ára 1,3 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapinál.

A bankközi devizapiacon a forint gyengülésével indult a nap. Az euró jegyzése 269,90-nél állt délelőtt, ami 0,15 százalékkal volt magasabb a tegnapinál. A dollárral szemben 188,05-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank délelőtt 240,06 forintba került, ami bő egy százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is gyengüléssel indult a nap: a londoni FTSE a nap első felében 1,36 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 2,6 százalékkal állt tegnapi értéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,59 százalékos lecsorgást mutatott.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.