Lemondhatnak a plusz juttatásról a közszférában dolgozók


A tavalyi megállapodásban ugyan volt szó egy-két heti extrajuttatásról, a most megkötött alkuban ez már nem szerepel, közölte Veres János. Így erre hiába is számítanak az állami alkalmazottak, a kifizetésre nem kerül sor.

Noha a közszféra tavalyi bérmegállapodásnál arról is megegyeztek a felek, hogy plusz-egy-két heti juttatásban részesülhetnek a közszféra munkavállalói, ha a gazdasági folyamatok a konvergenciaprogramnak megfelelően zajlanak, a kifizetésre nem kerül sor, mivel azóta új megállapodás született.

Veres János pénzügyminiszter az MTI kérdésére azt mondta: született egy megállapodás a közszféra béréről a múlt héten, az ebben lévőket maradéktalanul betartják. Az új megállapodásban már nem szerepel a többletkifizetés.

Mint ismert az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban a héten jött létre egyezség, mely szerint a közalkalmazotti bértábla illetménytételei átlagosan, továbbá a köztisztviselői illetményalap is bruttó öt százalékkal emelkedik 2008-ban. A megegyezés nem jelenti azt, hogy minden közalkalmazott fizetése bruttó öt százalékkal növekszik, csak azoké, akik jelenleg a bértábla szerint kapják a fizetésüket.

A mostani megállapodás alapján a közszféra bérei reálértéken maradnak, mivel hasonló mértékű inflációval számol a kormány. A közszférában dolgozók 2008 januárjában fogják megkapni az idei évre esedékes 13. havi fizetésük második felét, miután egy részét már havi elosztásban kiutalták (illetve utalják) részükre. A jövő évre járó 13. havi fizetésük szintén részletekben, év közben fogják megkapni.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.