Lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László.
A médiahatóság tavaly áprilisban hivatalba lépett vezetője csütörtökön azt közölte az MTI-vel: döntéséről a nap folyamán tájékoztatta az őt a posztra jelölő köztársasági elnököt és a kormányfőt. Majtényi László közlése szerint a levélben az olvasható: "Azon a napon, amikor az Ön jelölését követően az Országgyűlés megválasztott az ORTT elnökének, úgy foglaltam össze elnöki programomat, hogy legjobb tudásom szerint azon fogok munkálkodni, hogy minél közelebb vigyem a médiahatóság működését a közpolitikához, miközben távol tartom a pártpolitikától".
hirdetés
"Tekintettel arra, hogy ennek a programnak a végrehajtása - függetlenül az intézmény munkájában elért egyéb sikerekről - teljes mértékben lehetetlenné vált, 2009. november 30-i határnappal lemondok elnöki megbízatásomról és testületi tagságomról" - tette hozzá.
A rádiós pályázat körül történtek voltak lemondásom kiváltói okai - nyilatkozta csütörtökön Majtényi László az MTI-nek. A médiahatóság elnöke közölte, azért november 30-val köszön le posztjáról, mert időt akar biztosítani az utódját jelölő két közjogi méltóságnak és le kívánja zárni a folyamatban lévő ügyeket.
Van egy csomó kész programom, ami az elnökséghez kötődik, meg kell írnom a különvéleményeimet az ORTT rossz döntéseihez", valamint folyik a parlamentben a médiahatóság jövő évi költségvetésének vitája - sorolta, miért marad posztján a jövő hónap végéig. Azért nem az év végével távozik, mert a december jelentős részében már téli szünetét tölti a médiahatóság, és nem akar pénzt felvenni azért, hogy nem dolgozik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.