Letagadják korukat a munkát keresők


A negyven felettiek gyakran kénytelenek letagadni éveik számát, ha állást keresnek. A fiatalokat viszont sokszor épp a koruk miatt éri diszkrimináció, ha felső-vezetői beosztásra jelentkeznek. Hol van az igazság? Tényleg hazudni kell, hogy jó állást kapjunk?

Tony Welles harminc éves IT-tapasztalattal rendelkezik, és számos munkakörben tevékenykedett már a programozástól kezdve a senior menedzsmenttig. Két évvel ezelőtt a 49 éves szakember elhatározta, hogy új munka után néz és ennek megfelelően el is küldte a jelentkezését az önéletrajzával számos fejvadász ügynökségnek. Aztán eltelt egy év anélkül, hogy bárki állást ajánlott volna neki. Próbaképpen megváltoztatta a korát 30 évre, és három napon belül öt telefonhívást is kapott.

[ajanlo=95][igazitas=left/]Welles esete nem egyedülálló, két hónappal később megalakított egy internetes segítő csoportot olyan idősebb IT szakemberek számára, akik nehezen találnak munkát. Mára már hatvanan vannak. Legtöbbjük frusztrált és dühös, az IT-szektorban jelenlévő negyven felettieket sújtó diszkrimináció miatt, írja a Financial Times.

Ahogy arról a Menedzsment Fórum korábban beszámolt, Welles magyar sorstársai közül igen sokan kénytelenek elhallgatni valódi életkorukat. A szakértők szerint valamelyest érthető az önéletrajzbeli kegyes hazugság, hiszen sokan vannak, akik megtanulták, hogy néha csak így lehet esélyük álláshoz jutni.

A munkahelyi problémát és konfliktust sok esetben nem az okozza, ami bekerült az önéletrajzba, hanem az, ami kimaradt belőle. A kisgyerekek száma és a sikertelen próbaidő például gyakorta hiányzik a dokumentumból. A születési időt leginkább a 40-50 év közöttiek szokták elhagyni, de a családi állapotot beírják, míg a gyereket leginkább csak akkor, ha öt évesnél idősebb.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.