Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Letették a Balatonring alapkövét
A Gyorsasági Motoros Világbajnokság magyarországi futamának jövő ősztől otthont adó sávolyi versenypálya megépítése közel 200 millió eurós beruházást, és mintegy 800 új munkahelyet hoz a térségbe - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter csütörtökön Sávolyon, a Balatonring alapkőletételén.

Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia
Érdemes magyar szállodákban költeni a pénzüket az osztrákoknak
Félmillió felett a SZÉP kártyák száma
Fél áron vehetik meg a hetijegyet a Szigetre visszajárók
Több németországi charterrepülő érkezik idén Sármellékre
Öt százalékos áremelkedéssel kezdődik a balatoni hajózási szezon
A miniszter a beruházást turisztikai és gazdasági sikernek nevezte, Talmácsi Gábor motoros világbajnok sikere mellett. Köszönetet mondott egyfelől a Magyarország iránt elkötelezett Sedesa spanyol befektetői csoportnak, hogy a pénzügyi válság ellenére kitartottak a magyarországi terveik mellett, másfelől a MotoGP jogtulajdonos Dorna Sports SL.-nek, hogy a sok lehetőség közül Magyarország mellett döntött.
Bajnai Gordon hangsúlyozta, rendkívül ambiciózus tervről van szó, hiszen egy évnél is kevesebb idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pálya megépüljön a 2009. szeptember 20-ára tervezett nemzetközi versenyre.
Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter arról szólt, ha minden a tervek szerint alakul, a világ egyik leggyorsabb, és Európa 9. MotoGP pályája épülhet meg hazánkban. Hozzátette, a versenypálya a becslések szerint már az első évben 100 ezer vendéget csal a Balaton közelébe, kétmilliárd forintnyi pluszbevételhez juttatva a térséget.
Vicente Cotino, a Sedesa Csoport elnöke elmondta: a Balaton közelsége, a megépült M7-es autópálya, a közeli sármelléki reptér, a kormány támogatása, valamint Szerbia, Szlovénia, Olaszország közelsége nyomott sokat a latba, amikor a sávolyi helyszín mellett döntöttek.
A beruházás megvalósítására vegyesvállalatot hoztak létre Balatonring Zrt. néven, amelyben 70 százalékban a Worldwide Circuit Management SL., 30 százalékban a Magyar Turizmus Zrt. a tulajdonos. Az építkezés elkezdődött, melyben a Balaton miatti fokozott környezetvédelmi elvárások teljesítéséhez elkészültek a szükséges tanulmánytervek - tette hozzá.
Suchman Tamás a Balaton Fejlesztési Tanács elnökeként kifejtette, hogy az ország idegenforgalmi bevételeinek harmadát adó balatoni térségnek ehhez hasonló attrakciókra van szüksége ahhoz, hogy sikerüljön meghosszabbítania a turisztikai szezonját. A hatósági engedélyeztetés mentoraként hozzátette, időarányosan megfelelően halad közel 20 engedély megszerzése ahhoz, hogy az előkészítő munkák után, jövő év január végén elkezdődhessen a pálya megépítése.
A Balatonring szomszédságában egy ötcsillagos wellness szálloda, golfpálya, szórakozató centrum, logisztikai bázis megépítését és motoros-iskola üzemeltetését is tervezik. A pályaépítéshez nem, de a kapcsolódó létesítményekhez munkahelyteremtő támogatást kaphat a kormánytól a befektető - mondta Ujhelyi István.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









