Luxusszálló lesz Bonchidán



Hétmillió eurós (körülbelül 1 milliárd 774 millió forint) költséggel, 15 évi munkával hozzák rendbe a bonchidai Bánffy kastélyt, az egyik legszebb XVIII. századi barokk épületet, amelyet elsősorban idegenforgalmi célokra hasznosítanak majd.

A legszebb erdélyi barokk műemlék felújítását a történelmi épületek megőrzésének nagy-britanniai intézete is támogatja. A Transsylvania Trust 49 évre vette haszonbérbe a bonchidai Bánffy kastélyt, amelyben luxus szállodát szeretnének építeni.

A komplexumban lesznek éttermek is, konferenciát is lehet majd rendezni itt, turisztikai információs központ és kézműves műhelyek ugyancsak helyet kapnak benne, amelyek a helybéliek megélhetését segítik. A projektet Károly herceg a Charles of Wales Charitable Trust nevű alapítványon keresztül anyagilag is támogatja - adja hírül a romania.info honlap.

A napokban számolt be róla az mfor.hu, hogy több romániai történelmi kastély sorsa kérdéses, mivel a helyi törvények alapján az egykori tulajdonosaik visszaigényelhetik. Így a bonchidai mellett egy másik, a kolozsvári Bánffy kastély sorsa is bizonytalan. A műemléki épületek visszaadása egy román parlamenti képviselő szerint óriási kiadás az állam számára, ezen kastélyok és várak összértéke meghaladja a 35 milliárd eurót.

MTI/Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.