Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
MÁV: a személyvonatok fele közlekedett hajnalban
Hétfőn hajnalban a vasúthálózaton a személyvonatok mintegy fele, 160 közlekedett, és 151 tehervonat járt - közölte a MÁV Zrt. a reggel 6 órai adatok alapján.
A vasúttársaság szerint mindezek mellett a február 25-én, hétfőn 0.00 órától folytatódó vasutassztrájk miatt a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan, kényszerű késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.
A MÁV tájékoztatása szerint hajnalban a VDSZSZ jegyvizsgálóinak, kocsivizsgálóinak többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkolt. A kocsivizsgálók közül 136-ból 81, az 1267 forgalomirányítóból 58 sztrájkolt. A mozdonyvezetők és a forgalomirányítók többsége dolgozott.
A reggeli műszakváltás után válik világossá, hol teremtődnek meg a feltételek ahhoz, hogy napközben közlekedjenek a vonatok. A MÁV tájékoztatása szerint kora reggel Budapesten a Déli pályaudvar fogadja és indítja a vonatokat, viszont a Nyugati és a Keleti pályaudvar nem. A szerelvények Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-felsőig közlekednek, illetve onnan is indulnak.
Országszerte változó kép
A Budapest-Vác és a Budapest-Veresegyház közötti vonalon járnak majd a vonatok egy-két óránként, illetve az esztergomi vonalon is. Lökösházán és Szegeden sztrájkolnak. Szeged és Kiskundorozsma között vonatpótló buszok, Kiskundorozsmától vonatok szállítják az utasokat. A kelebia vonalon is működik a vasút. Dombóváron és Kaposváron, valamint Pécs térségében sztrájkolnak, itt akadozhat a közlekedés.
Pusztaszabolcsról és Dunaújvárosról egy-egy FLIRT szerelvény jön Budapestre. Budapest és Székesfehérvár, továbbá a Budapest-Újszász, illetve a Budapest-Cegléd közötti vonalon biztosított lesz az eljutás óránként.
Szombathely környékén reggel 6.15-ig normális körülmények között működik a vasút, a reggeli InterCity és egy gyors is kiment az állomásról. Debrecen, Záhony, Miskolc, Nyíregyháza, Mátészalka környékén egyelőre nem járnak a vonatok a kocsivizsgálók munkabeszüntetése miatt. A nemzetközi vonatok közül a Pannónia csak Rajkáig közlekedett, az Ister és a Dácia visszafordult Románia felé, az osztrák vasút Bécsből már nem indít nemzetközi vonatjáratot Budapestre.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









