Lázár: ultimátumot adott az Erste Bank Hódmezővásárhelynek


Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – tájékoztatta Lázár János, a város fideszes polgármestere kedden.

A pénzintézet 2011 decemberében és hétfőn küldött leveleiben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény közel tízéves törlesztésének felel meg – áll a politikus MTI-hez eljuttatott közleményében.

Lázár János szerint az Erste Bank ultimátuma irreális, megvalósíthatatlan. Nincs olyan magyar önkormányzat, amely 10 milliárd forint szabadon felhasználható készpénzzel rendelkezik. A bank nyilvánvalóan visszaél erőfölényével a devizaárfolyam ingadozása miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyenge önkormányzattal szemben, ugyanazt teszi, mint a lakáshiteleik megnövekvő törlesztőrészleteivel küzdő magyar polgárokkal tette.

A politikus rámutatott, a város a hatályos szerződésnek megfelelően megkezdte a 2006-ban kibocsátott kötvény kamat- és tőketörlesztését, sem elmaradása, sem tartozása nincs a bank felé, mindezek ellenére a pénzintézet által adott ultimátum egyértelmű jelzés arra: "a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára", akiket nem segíteni, hanem sarcolni kell.

Az önkormányzat álláspontja szerint egy egész Európát sújtó nemzetközi pénzügyi válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben, a terhek viselésében, fokozottabban együtt kell működniük ügyfeleikkel annak érdekében, hogy a közöttük lévő üzleti viszony mielőbb és mindkét fél számára elfogadható mértékű veszteség mellett rendeződjön. Ausztriában minden bizonnyal ez így is történik.

Lázár János közölte, a város közgyűlésétől a csütörtöki ülésen azt fogja kérni, hogy a testület soron kívüli sürgősséggel tárgyalja meg a kialakult helyzetet, és alakítsa ki álláspontját, melyre javaslatot tesz.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérve a pénzintézettől. Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.