Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
MNV: a jogszabályi előírásoknak megfelelő volt a taszári reptér pályázata
Kellő megalapozottsággal, a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytatta le a pályázati eljárást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a taszári volt katonai repülőtér ügyében - közölte az MNV az MTI-vel csütörtökön arra reagálva, hogy az Ugarde Kft. hétfőn 2 milliárd forintos kártérítési pert indított a vagyonkezelővel szemben annak "trehány" pályázatkiírása miatt.
Az MTI korábban hírt adott arról, az Ugarde hétfőn 2 milliárd forintos kártérítési pert indított a nemzeti vagyonkezelővel szemben, mert - Bicskey Richárdnak, a cég ügyvezető igazgatójának megfogalmazása szerint - az MNV "trehány" tenderkiírása oda vezetett, hogy a taszári bázis ügyében egy sikeres pályázatot sikertelen szerződéskötés követett. Álláspontja szerint a szerződéskötést az hiúsította meg, hogy az MNV előző vezetése felkészületlenül írta ki a pályázatot, nem adott választ a befektetők tucatnyi kérdésére, és tisztázatlanok maradtak egyebek között a területen található közművek és ingatlanok tulajdon-, illetve jogviszonyai.
Oszkó: helyes döntés volt az MNV egykori vezetőjének elbocsátása
Senkinek sem kellenek az öreg orosz vadászgépek
Új igazgatósági tag az MNV Zrt.-nél
A Rába igazgatósága szerdán közli a véleményét az MNV ajánlatáról
A PSZÁF jóváhagyta az MNV vételi ajánlatát a Rábára
Csillag Tamás került a Nemzeti Eszközkezelő élére
Az MNV az MTI megkeresésére közölte, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) a taszári volt katonai repülőtér nyilvános kétfordulós értékesítési pályázatát 2009. november 18-i határozatával érvényesnek és eredményesnek nyilvánította. Felkérte az MNV vezérigazgatóját, hogy szerezze be a honvédelmi miniszter engedélyét az állami repülőtér megszüntetéséhez, és 60 napon belül kösse meg a pályázat nyertesével az adásvételi szerződést. Az Ugarde ezt követően a sikeres szerződéskötés érdekében beszerezte az állami repülőtér megszüntetéséhez szükséges hozzájárulásokat. Az MNV 2010. január 5-én felhívta a nyertes cég figyelmét a 60 napos fizetési határidőre, illetve tájékoztatta arról, hogy a fizetési garancia beérkezése esetén az adásvételi szerződés megköthető. A fizetési garancia összege azonban – az Ugarde akkori nyilatkozata ellenére, amely szerint azt a szerződéskötést megelőzően átutalják – a jogszabályi határidő lejártáig nem érkezett meg az MNV számlájára.
Mivel az Ugarde nem teljesítette a pályázati feltételeket, ezért az NVT 2010. február 10-i ülésén döntött az adásvételi szerződés megkötésének sikertelenségéről, egyúttal tájékoztatta a céget, hogy a szerződés megkötése a pályázó érdekkörében felvetődött okból hiúsult meg.
Az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló kormányrendelet, illetőleg az az alapján összeállított pályázati kiírás egyértelműen rendelkezik: az adásvételi szerződést a pályázat elbírálásáról történt értesítést követően 60 napon belül kell megkötni. Ez alapján született meg az NVT döntése is a szerződés megkötésének sikertelenségéről, különös tekintettel arra, hogy a kormányrendelet előírásai értelmében semmis a rendelet előírásainak megsértésével kötött szerződés. A szerződéskötési határidő kötelező jellegű, meghosszabbítására a jogszabály nem ad lehetőséget, tehát a meghatározott pályázati feltételek teljesítésének hiánya eredményezte a szerződéskötés meghiúsulását.
Az MNV közlése szerint az eljárás során, a pályázat tárgyalásos szakaszában az Ugarde valamennyi szabályszerű keretek között feltett kérdésére dokumentálható módon válaszoltak, így nyitott, tisztázatlan kérdés nem maradt. A taszári bázis iránt egyelőre nincs érdeklődés, de a vagyonkezelő szeretné mielőbb hasznosítani az ingatlant. Ennek érdekében jelenleg is folytatja a hasznosítási koncepció kidolgozását. Mivel az MNV előtt egyelőre nem ismert az Ugarde által benyújtott kereset tartalma, ezért nem tudja megítélni, hogy a kialakult peres helyzet akadályozza-e bázis értékesítését - derült ki a vagyonkezelő MTI kérdéseire adott válaszából.
Taszár polgármestere, Pataki Sándor azt nyilatkozta szerdán a perrel kapcsolatban az MTI-nek, hogy reméli, az MNV minél előbb megegyezik a taszári repülőtérbázison 23,3 milliárd forintos fejlesztést tervező, tendernyertes Ugarde Kft.-vel. Taszár fejlesztési tervei az Ugarde fejlesztési terveire épültek, és a polgármester tudomása szerint a társaság továbbra is kész megvalósítani a korábbi elképzeléseit.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









