Ma búcsúzik az IMF Budapesttől - egyelőre nem kell újabb hitel


A pénteki, a vártnál némileg jobb GDP-adat után úgy tűnik, hogy az idei évben nem lesz szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretének bővítésére. Tehát a már elfogadott adóemeléseknek és megszorításoknak köszönhetően tartani tudjuk a 2,9 százalékos hiánycélt. Vélhetően erre gondolt Bajnai Gordon miniszterelnök is, amikor a hétvégén kijelentette, hogy a mostani helyzetben elegendőnek tartja a jelenlegi hitelkeretet.

Előzetes hírek alapján úgy tudni, hogy ma zárulnak a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalások, amelynek kapcsán egymással ellentétes híresztelések láttak napvilágot. Egyrészt a piacon masszívan tartja magát az a feltételezés, hogy a Valutaalap hozzájárul a 2009-es hiánycél módosításhoz: 2,9 százalékról 3,4 vagy esetleg 3,8 százalékra emelkedhet a deficit.

Egyelőre nem kell új hitel


Bajnai Gordon tegnap viszont kijelentette, hogy egyelőre nem tervezik újabb IMF-hitel felvételét, és ha a kedvező gazdasági folyamatok folytatódnak, nem is lesz erre szükség. Szollár Domokos kormányszóvivő ezzel kapcsolatban közölte: akkor lehet szó a hitelkeret bővítéséről, ha a nemzetközi válság a jelenleginél mélyebb lesz és a magyar gazdaság teljesítménye több mint hat százalékkal esik vissza. A mostani helyzetben a kormány elegendőnek tartja a meglévő hitelkeretet és a költségvetési tartalékokat, tette hozzá.

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a vártnál némileg jobb negyedéves magyar GDP-adat (5,8 százalékos csökkenés – a szerk.), valamint a már elfogadott megszorítások és adóemelések elegendőek lesznek ahhoz, hogy tartsuk az eredeti, 2,9 százalékos hiánycélt. Ezt a vélekedést erősíti Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is, aki most úgy számol, hogy a következő negyedév még hat százalék körüli visszaesést hozhat, de utána fokozatosan mérséklődik a zuhanás üteme.

Tulajdonképpen a pénteki nagy nemzetközi GDP-dömpingnek egyetlen pozitív meglepetése Magyarország, hiszen sokan 6-8 százalékos visszaesést prognosztizáltak. Érdekesség, hogy a szlovákok, akik nálunk sokkal jobban szerepeltek idáig, majdnem a magyar mértékben, 5,4 százalékkal zuhantak. De az is érdekes, hogy a mi adatunk jobb, mint a németeké (6,9 százalékos zuhanás – a szerk.), holott a piacon az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a magyar GDP a németet követi.

Vagyis a pénteki adatok alapján már nincs szükség a hiánycél emelésére, ami még a napokban is téma volt. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a múlt hét közepén például még azt mondta, hogy bizonyos nagyságrendű módosítás szóba került. Megváltozott ugyanis a globális gazdasági helyzet azóta, hogy összeállították a hitelszerződési programot. Ezért az IMF arra kérte a magyar kormányt, hogy a világgazdaság vártnál nagyobb lassulása fényében vizsgálja felül a programot, és számoljon magasabb hiánycéllal.

Nincs akkora baj, mint gondoltuk

Most viszont az tűnik valószínűnek, hogy az IMF hozzájárul a hiánycél módosításához - feltéve, ha a recesszió mélyebb lesz hat százaléknál. Vagy - másik variációként - az is elképzelhető, hogy bizonyos strukturális reformok végrehajtásának elősegítése érdekében engedékenyebb lesz a nemzetközi szervezet. Suppan Gergely nem tartja kizártnak például, hogy ezen célok közé tartozik az adóreform bizonyos elemeinek előrehozatala. A további járulékcsökkentés hosszabb távon lényegesen növelné hazánk gazdasági potenciálját, és a későbbiekben magasabb gazdasági növekedést tenne lehetővé. 

Tehát mégsem vagyunk akkorra bajban, mint gondoltuk, ezért - feltéve, hogy nem romlik a helyzet váratlanul - az idei év finanszírozásához nem lesz szükség újabb IMF-hitelre.

VMI

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.