Az eddig megszokott 7 számjegy helyett 11 számjegyet kell tárcsázni azoknak akik mobiltelefonjukkal kívánnak kommunikálni. Az új szabály ugyanis nem csak a telefonhívásokra, de a szöveges üzenetekre is vonatkozik.
hirdetés
Szombattól már csak a 11 számjegyű mobilhívások lesznek eredményesek a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli sms, mms küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is. A telefonokban korábban még hét jeggyel elmentett számokat minden előfizetőnek a saját szolgáltatója előhívója alapján a +3620, a +3630 és a +3670 számokkal kell kiegészítenie.
A hét számjeggyel indított hívások ugyanis sikertelenek lesznek, amire hangbemondással is figyelmeztetnek a szolgáltatók. Nem érnek célba a hét számjeggyel küldött sms-ek és mms-ek sem, s ezekért szintén nem számláznak majd a szolgáltatók.
A telefonszámok az átállást követően nem változnak meg, az átállás nem érinti a mobil hálózatból vezetékesbe, vagy vezetékesből mobilba irányuló hívásokat és a rövidszámok, például a segélykérő 112-es szám hívását sem.
Szakértők azt is javasolják, hogy a cégek és vállalkozások, illetve a magánszemélyek is ellenőrizzék a SIM kártyával működő riasztók - legyen az akár autóba szerelt, vagy lakásban, irodában lévő -, liftek és egyéb berendezések, például a távvezérelhető kazánok tárcsázási beállítását, hogy azok január 16-tól is zavartalanul üzemeljenek. Célszerű ellenőrizni az esetleges számítógépes szoftverek beállításait is ott, ahol tárcsázáshoz vagy üzenetküldéshez hívószám van rögzítve.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az új formátum feltétlenül szükséges az sms-ben történő parkolási jegy váltásához, illetve az úthasználati jogosultság - autópálya e-matrica - vásárláshoz is, hiszen a 7 számjeggyel elküldött üzenet sikertelen lesz.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.