Ma sem sokáig tartott az örömködés


Erősödéssel nyitott szerdán a BUX index az elmúlt napok jókora esése után szerdán a pozitív oldalon nyitott, azonban az első néhány órában elveszítette az emelkedés nagy részét, délelőtt már csak fél százalékkal állt tegnapi értéke felett. A két gyógyszergyártó már mínuszban van, a többiek azonban egyelőre viszonylag jól tartják magukat.

Jó befektetési célpontokat keres?
Jó befektetési célpontokat keres?

Ingyenes ötletek, tippek, kereskedés az mfor trader rendszerével.
Próbálja ki az mfor trader on-line kereskedési rendszert 20 napon át!

mfor trader

18 736 ponton állt a szerdai kereskedés első felében a BUX index, ez 0.55 százalékkal volt magasabb a keddi záróértéknél. A reggeli órákban a pozitív hangulat egészen két százalék feletti pluszba repítette az indexet, majd onnan esett vissza pár óra alatt. A forgalom ma is kifejezetten magas eddig, az első órákban már több mint 11 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel kezdték a napot, a két gyógyszergyártó hamar mínuszba csúszott. Az OTP délelőtt 4509 forinton állt, ami 0,76 százalékos drágulást jelentett, míg a Mol 1,48 százalékos javulást követően 17 150 forintot ért. Eközben a Magyar Telekom ugyanúgy 502 forintba került, mint kedd délután.

Hamar elromlott a hangulat a gyógyszergyártók piacán: a Richter az első pár óra után már csak 34 290 forintot ért, ami 0,61 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a tegnap délután kiábrándító eredményeket közlő Egis 1,54 százalékot bukott, így 16 650 forintért cserélt gazdát.

A devizapiacon egyelőre kevesebb a feszültség, mint az elmúlt napokban, a frank is visszavett kicsit erejéből a svájci jegybank reggeli újabb szóbeli intervenciója után. Az euró jegyzése délelőtt 273,25-nél állt, ami egy kicsivel magasabb volt a tegnapinál, míg a dollárral szemben 190,25-ig gyengült a hazai fizetőeszköz. A svájci frank a nap első felében 262,62 forintba került, ami nagyjából tíz forinttal volt alacsonyabb a tegnap esti csúcsnál.

A vezető nemzetközi részvénypiacokon is emelkedéssel indult a nap, utána azonban picit visszaestek az indexek. A londoni FTSE délelőtt 1,1 százalékos pluszban volt, míg a frankfurti DAX 1,95 százalékkal állt tegnapi záróértéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 0,92 százalékos javulással kezdte a napot.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.