Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Maffiózók is közreműködnek a Király megnyerésében
Az amerikai kosárlabda bajnokság, az NBA eddig sem csupán a sportélményről szólt, a szórakoztató meccsek mögött óriási gépezet működött mely arra hivatott, hogy minél több pénzt termeljen a liga. Az idén nyáron a sportág legnagyobb csillagának tartott Lebron James szabadon igazolhatóvá vált, amely több nagyváros csapatát is arra sarkallja, hogy mindent bevessen a gyakran csak King Jamesként emlegetett játékos megnyerése érdekében.
Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!
A labdarúgó világbajnokság eseményei a tengerentúlon eltörpülnek az NBA átigazolási időszakának – egyelőre főként a média gerjesztette – hírei mellett. A bajnokság több nagy csillaga vált elérhetővé, hiszen olyan a sportpályán nyújtott teljesítményük és a különböző vállalatok marketinggépezetei által heroizált sztárok lettek szabadügynökök (bármely más csapat által leigazolhatók), mint a Tiger Woods botlása óta a Nike elsőszámú arcának számító Lebron James, vagy a sokak által még nála is nagyobb játékosnak tartott Dwyane Wade. Mellettük pedig olyan All Star játékosok, akik más években az átigazolási időszak elsőszámú jelöltjei lennének, ám idén csak a két csúcsjátékos fegyverhordozói lehetnek (Chris Bosh, Amare Stoudemire, Joe Johnson, Carlos Boozer).
Nem véletlen, hogy a legnagyobb piacoknak számító városok csapatai mind azon fáradoznak, hogy magukhoz édesgessék a James-Wade duó valamelyikét, esetleg mindkettőjüket. A Chicago Bulls, a két New York-i csapat (Knicks és a New Jersey Nets), a Miami Heat, a Los Angeles Clippers mind komoly arzenált vonultat fel annak érdekében, hogy meggyőzzék a sztárokat. Mivel az európai sportokkal ellentétben a sztárok számára maximális fizetés van meghatározva, így a csapatok ebben közvetlenül nem tudnak egymásra ígérni, ám indirekt módon a pénzügyi kérdések is napirendre kerültek.
A pénzügyi aspektus egyik része, hogy a Lebron James által a leendő csapat jóvoltából a jövő évben megkeresendő hozzávetőleg 17 millió dollár nettóban mit jelent. Miamiban 436 ezer dollárt, Clevelandben 894 ezer dollárt, New Jersey-ben 1,15 millió dollárt, New Yorkban pedig 1,45 millió dollárt kéne befizetnie LeBronnak személyi jövedelemadóként. A közel egymillió dolláros differencia azonban bagatell, ha megnézzük, hogy mekkora összeget kereshetnek meg összességében a játékosok.
A James meggyőzését szolgáló prezentációk során a csapatok gazdasági potentátjai nem feledkeznek meg arról sem, hogy bemutassák, mennyit érhet a személyes brandje, illetve az ennek köszönhetően megkereshető pénzösszeg, ha mellettük teszi le a voksát. Ennek során az adott szakterület legkomolyabb szakértőit kérik fel a lehetőségek feltárására. Az egyik legismertebb márkaérték kutató cég, az Interbrand felmérése szerint például King James számára pénzügyi szempontok alapján New York az ideális célpont. A 200 lehetséges változót felvonultató modell eredménye szerint 50 százalékos eséllyel kereshetne a Nagy Almában karrierje során 1 milliárd dollárnál is többet, ami a sportvilágban eddig csupán a golfzseni Woodsnak sikerült.
A cég előrejelzése szerint ha minden tökéletesen sikerül, akkor a játékos akár a 2 milliárdos állomhatárt is elérheti, igaz a szakértők szerint ez inkább elméletileg lehetséges szint. A legnagyobb valószínűségek alapján minden más városban a New York-inál kisebb összkeresetre számíthat. Eddigi állomáshelyén, Clevelandban maradva 700 millióig juthat, a nagy előd Michael Jordan egykori csapatával a Chicago Bulls-szal 690 millió a legvalószínűbb szint, míg Miamiban csupán 600 millióra számíthat.
A számok mellett persze az emócióknak is óriási szerepe van. Így, minden csapat megpróbál megnyerni ismert személyiségeket, aki ilyen-olyan módon véleményezi az átigazolást, esetleg megpróbál Jamesre hatni. Az ügyben megszólalt többek között Obama elnök, a New York-i polgármester, de a rapperként berobban, majd rendkívül sikeres üzletemberré avanzsált Jay-Z is. A legérdekesebb próbálkozás ugyanakkor a New York Knicks vezetőségéhez fűződik, mely James kedvenc sorozatát a Maffiózókat (The Sopranos) használta, és sajtóbeszámolók szerint elnyerte a Király tetszését. Az eredeti szereplőkkel forgattak egy kisfilmet, amely a sorozattól eltérően feltámasztotta a főszereplő Tony Sopranót. A James Gandolfini által megformált figura filmbéli feleségének, Carmelának (Edie Falco) elmondja, hogy rendkívül fontos vendéget vár, aki számára találni kell egy helyet, amely ideális lenne az elhelyezésére. A várt barát Lebrone James, a neki szánt főhadiszállás pedig a Manhatten központjában lévő Madison Square Garden, mely a Knicks csarnoka.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









