Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magányosan szignózott a Budapest Airport vezére
Egyelőre nem írták alá a szerda este tető alá hozott sztrájkmegállapodást az érintett ferihegyi szakszervezetek, kisebb módosításokkal azonban elfogadhatónak tartják azt. Megegyezés egyelőre nincs, így folytatódik a már kilenc napja tartó munkabeszüntetés a repülőtéren. A forgalom ennek ellenére csütörtökön fennakadások nélkül zajlik.
A Budapest Airport (BA) nevében Jost Lammers vezérigazgató és Zahorán Zsuzsa humánerőforrás igazgató aláírta a szakszervezetekkel közösen kidolgozott sztrájkmegállapodást - ezt a cég maga részéről önmagára nézve kötelezőnek tekinti. A szakszervezetek képviselői azonban egyelőre nem látták el kézjegyükkel a dokumentumot, közölte az mfor.hu-val a BA.
Közelebb került a megállapodás
A megállapodás vezetés által aláírt példányait a vezérigazgatói titkárságán helyezte letétbe a cég, hogy azt bármikor szignózhassák a szakszervezetek. A csütörtöki tárgyalást eredetileg 10 órára tűzték ki, az azonban fél 12-ig nem kezdődött el.
A BA szerint a megállapodás minden vitatott kérdésben megnyugtató megoldást kínál. A tervezet egyebek mellett olyan kérdésekről rendelkezik, mint az eredetileg január 10-ig érvényes Kollektív Szerződés hatályának meghosszabbítása, a határozott idejű szerződéssel rendelkező dolgozók kötelező tájékoztatása várható jövőjükről, valamint a tervezett munkarendek közös kialakítása a szakszervezetekkel. A megállapodás szövegéről korábban napokig egyeztetett a BA az érdekképviseletekkel.
A szakszervezetek tanulmányozták a munkaadó legújabb javaslatát, és néhány jogi kiskapu kiküszöbölése után elfogadhatónak találják azt, amennyiben a BA vállalja, hogy megfelelő garanciákat ad a megállapodás végrehajtására, közölte lapunkkal közleményben a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ). Azt szeretnék, ha a megállapodás nem csak néhány hónapra szólna. Az általuk módosított javaslatot eljuttatták a menedzsmenthez, és várják a választ.
Ami az aktuális helyzetet illeti, csütörtök reggel, a sztrájk kilencedik napján a dolgozók hetven százaléka felvette a munkát. A forgalom zavartalan, járatokat nem kellett törölni, és nagyobb késések sincsenek, mondta el az MTI-nek Szollár Domokos, a BA szóvivője.
Még csak a kettes terminál üzemel
Igaz, egyelőre még mindig a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, ott történik az utasbiztonsági ellenőrzés is. Egyes, a schengeni övezetbe közlekedő nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlik. Az egyes terminált még a múlt héten időlegesen bezárta a BA.
A határozatlan idejű, általános sztrájkot a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), valamint a LESZ hirdette meg december 10-én reggel, miután nem hoztak eredményt a munkáltatóval folytatott tárgyalások Az érdekképviseletek többek között új kollektív szerződés megkötését, a túlórák visszamenőleges kifizetését, a BA átalakításának felfüggesztését és a kiszervezések leállítását, valamint a létszám megtartását követelik.
A munkabeszüntetés első napjaiban naponta több tucat járatot voltak kénytelenek törölni a légitársaságok, a közlekedő gépek is jelentős késésekkel indultak el, a 2B terminálon pedig hatalmas sorok alakultak ki.
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









