Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Banki különadó, az mnypt-k államosítása és adózó minimálbér jöhet
Banki különadó, a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a bürokrácia leépítése és a minimálbéresek megadóztatása is szerepel a kormány által kidolgozott gazdasági akciótervben - értesült a Magyar Hírlap.

A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül
Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok!
Megszűnhet a pártok költségvetési támogatása jövőre
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
Június közepéig a Ház elé kerülhet a jövő évi költségvetés
A GDP 79 százaléka alatt az államadósság
A lap hétfői számában - meg nem nevezett forrásra hivatkozva - ismertetik ezt a négy elképzelést, mint a készülő intézkedési terv részeit, amely tervből eddig csak annyit közöltek nyilvánosan, hogy 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésére készül a kormány.
A banki különadó mellett a lap szerint az szól, hogy a válság idején is háromszázmilliárd forintos nyereséget "zsebeltek" be a pénzintézetek, és hogy a kormányok az Egyesült Államokban, de több európai országban is élnek ezzel az eszközzel.
A magánnyugdíjpénztári reform miatt a lap szerint ma a GDP 2 százalékával magasabb az államháztartási hiány, ez indokolná államosításukat.
A bürokrácia leépítésére, a párhuzamosan működő intézmények összevonására lehetőséget ad a lap szerint például az, hogy Magyarországon mintegy 40 olyan szakhatóság működik, míg más európai országokban jóval kevesebb.
A kétmillió minimálbérre bejelentett dolgozó megadóztatása mellett szól egyrészt az, hogy sokan csak papíron vannak minimálbérre bejelentve, és juttatásuk fennmaradó részét zsebbe kapják. Másrészt az adómentesség arra ösztönzi a munkaadókat, hogy ne emeljék a minimálbéresek fizetését, miközben a számuk eléri a kétmilliót.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









