Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyar cégek is részt vesznek a Déli Áramlattal kapcsolatos egyeztetéseken
Magyar vállalatok bevonásával haladéktalanul megkezdi az egyeztetéseket a Déli Áramlattal kapcsolatos stratégiai együttműködés további formáiról az orosz és magyar fél - állapodott meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásán a Gazprom vezetőivel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint a felek megerősítették elkötelezettségüket a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítése és a projekt közeljövőbeli tényleges megkezdése mellett is.
A Gazprom lemond a Déli Áramlat Ausztriáig történő kiépítéséről
160 millió eurónál is többe kerül a magyar-szlovák gázvezeték
OMV: a Nabucco magyar szakasza a Mol nélkül is megépül
Financial Times: a Mol kilépése nem veszélyezteti a Nabuccot
FTD: a Nabucco költségeit 60 százalékkal csökkentik
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szeptember 15-én rövid látogatást tett Moszkvában, ahol Alekszej Millerrel, a Gazprom-csoport elnök-vezérigazgatójával és Alekszandr Medvegyevvel, az energetikai óriásvállalat vezérigazgató-helyettesével tárgyalt.
Fellegi Tamás kifejtette, az Európai Unió tagjaként Magyarország támogatja a Nabucco projektet is.
A magyar kormány nevében üdvözölte az orosz, német, francia és holland cégek aktív közreműködésével megvalósuló Északi Áramlatot a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtöki moszkvai tárgyalásán, illetve azt a tényt, hogy a Déli Áramlat projektben szintén részt vesznek német, olasz és francia partnerek.
A közlemény alapján a megbeszélésen a felek áttekintették a magyar és a nemzetközi energiapiac helyzetét, a nemzetközi gazdasági válság hatását az energiaszektor működésére és jövőjére. Különös figyelmet szenteltek a Déli Áramlattal kapcsolatos kérdéseknek, valamint a hosszú távú stratégiai együttműködés lehetőségének.
A Gazprom vezetői hangsúlyozták a vállalat arra vonatkozó szándékát, hogy a Déli Áramlat több országot érintő megvalósítása mielőbb elkezdődjön, és 2015-től meginduljon a gázszállítás a régióba.
A közlemény szerint Fellegi Tamás a tárgyalásokon kiemelte, hogy a magyar kormány a kezdetektől elkötelezett a gázellátás diverzifikációja mellett, és támogat minden lehetőséget, amely növeli az ország energiaellátásának biztonságát, amivel gazdaságilag és politikailag is Magyarország érdekeit szolgálja.
A nemzeti fejlesztési miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt gazdasági és stratégiai projektnek tekinti a Déli Áramlatot, amely jelentősen hozzájárul Magyarország és a projektben résztvevő magyar vállalatok regionális gázpiaci helyzetének erősödéséhez és a magyarországi gázellátás stabilitásának növekedéséhez.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









