Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyar cégeket adhat el az Alcoa
Az Alcoa alumínium-feldolgozó két magyarországi cégének - a móri kábelkötegeket gyártó vállalatnak és egy székesfehérvári autóipari termékeket előállító üzemnek - az értékesítését is tervezi - mondta el az MTI érdeklődésére az Alcoa-Köfém Kft. PR-igazgatója.
A lépés az intézkedéscsomag része, amelyről a gazdasági válság kedvezőtlen hatásainak mérséklése végett döntött még tavaly az amerikai cégóriás - tette hozzá Furulyás Ferenc.
Az intézkedés Magyarországon két üzemet érint. A székesfehérvári gyárban 65-en dolgoznak, a móri üzemben jelenleg mintegy 2500-an, onnan áprilisban további 150 dolgozót küldenek el, miután január-februárban összesen 550 munkahelyet már megszüntettek.
Az üzemek értékesítésével kapcsolatos részletekről Furulyás Ferenc nem tudott információt adni.
Az Alcoa cégcsoportnak hét üzletága van Magyarországon, Székesfehérváron működik a pénzügyi és adminisztratív globális üzleti szolgáltató egységük és az informatikai adatközpontjuk is.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









