Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyar filmeseknek keresnek munkát az USA-ban
Négy magyar filmes és a Magyar Mozgókép Közalapítvány is Kaliforniába utazott a Locations Trade Show filmipari kiállításra. Idén április 12-14. között zajlik az esemény, melyen az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal közösen működtet magyar standot.
A The Association of Film Commissioners International (AFCI) nemzetközi filmes szervezet által évente megrendezett kiállítás célja a filmipar nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése, a produkciós
irodák helyszínválasztásának elősegítése. A világ legnagyobb ilyen jellegű eseményén 2006-ban 30 ország kiállítói vettek részt, 3400 szakmai látogatót regisztráltak.
A filmipar magas hozzáadott értéket képviselő szolgáltató ágazat. A jól képzett magyar szakemberek versenyképesek, számítástechnikai, filmes utó- és animációs munkákat végeznek, ezek mellett több
filmstúdió is - így Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb filmstúdiója is - nyitásra kész.
Az ITDH nem először segíti a magyar filmipar bemutatkozását, 2006 szeptemberében üzleti fórumot szervezett a filmipar magyar és német szereplőinek. A cél a magyar
stúdiókapacitások, utómunka szolgáltatások külföldre ajánlása volt. Akkor több mint 20 magyar filmes vállalkozás képviselője utazott Berlinbe, ahol 200 német filmes szakemberrel találkozhattak. A
résztvevők egyöntetűen hasznosnak ítélték a fórumot, többen az ott megkezdett tárgyalások nyomán jelenleg szerződéskötés előtt állnak.
A mostani USA-beli magyar stand szükségessége a berlini rendezvény értékelés kapcsán merült fel, a résztvevők jelezték, az európai bemutatkozás mellett szükség lenne a magyar filmes kapacitások
tengerentúli kiajánlására is - mondta el Danyi Zsuzsanna, az ITDH illetékes szakembere.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







