Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk a magyar királyság financiális helyzetének bemutatását.
hirdetés
Visszatérő vád a XVI-XVIII. századi Habsburg uralkodókkal szemben, hogy elhanyagolták hazánk védelmét. A kérdést mi bizonyosan nem fogjuk eldönteni, ám az anyagi viszonyok feltárásával adatokat igyekszünk adni olvasóinknak.
A zsoldhátralék a XVI. század közepén félmillió, tíz évvel utóbb már egymillió rajnai forint volt. Maga az államkincstár 1565-ben 2,9, tíz esztendővel később hétmillió forinttal tartozott hitelezőinek - két év múlva, azaz 1577-ben pedig már 10,7 millióval. közö A múltkori cikkben közölt adatok fényében könnyen elgondolható, micsoda óriási összeg volt ez.
Egy újabban készült összesítésből az is kiderül, hogy 1574 és 1576 között a harmincadokból 227, a szabad királyi városok adójából 17, a bányákból 159, az uradalmak befizetéseiből 131, a hadiadóból 60, az elzálogosított birtokokból 31, a kölcsönök kamataiból 11 ezer forint folyt be a kasszába. Ez az apróbb bevételekkel együtt mindösszesen 803 076 rajnai forintot és harminc krajcárt tett ki. Ez magyar fizetőeszközben kalkulálva 642 460 forint volt.
Kissé utóbb, 1584 és 1586 között már apadtak a források: az azokból származó bevételek már csak 549 673 magyar (687 089 rajnai) forintra rúgtak. Az elzálogosított birtokokból és a kölcsönök kamataiból például már egy fillérhez sem jutott a kamara. A bányák is kevesebbet fialtak - ott kevés híján százezer forintos mínuszban volt az állam. Ezzel szemben a harmincadok 229, a szabad királyi városok adói 32, míg az uradalmak bevételei 155 ezer forintra duzzadtak. Igaz, ezek a mából nem tűnnek túl nagy eltérésnek, ám akkoriban igen jelentős összegnek számítottak. (Folytatjuk) Lázin Miklós András Menedzsment Fórum
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.