Magyar középvállalat vezetője lett az Év menedzsere


Az eddigi hagyományokkal némileg szakítva nem egy nagyvállalati vezetőt díjaz a Menedzserek Országos Szövetsége az Év menedzsere címmel. A 17. alkalommal kiírt "Az év menedzsere" pályázaton ezúttal egy magyar tulajdonú középvállalat, a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője Birgés Tibor pályázatát díjazta a zsűri. A 35 év alatti vezetők számára kiírt Év fiatal menedzsere díjat ezúttal egy hölgy, Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el.

Magyar vállalkozó lett a győztes

Birgés Tibor a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője lett 2011-ben a Menedzserek Országos Szövetsége által immár 17. alkalommal kiadott Év Menedzsere díjazottja. Az Év Fiatal Menedzsere címet 2011-ben Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. A győztesek a díjakat a nyertesek február 11-én a Menedzserbálon kapják kézhez.

Birgés Tibor a 80-as évek második felében alapította meg forgácsolással és csavargyártással foglalkozó magánvállalkozását. A 90-es évek elején alapította meg első kereskedelmi kft-jét, amelyet tíz év alatt milliárdos forgalmú céggé fejlesztett. 2002-ben hozta létre a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft-t, három alkalmazottal. Mára a cég létszáma meghaladja a 690 főt és árbevétele 2010-ben meghaladta a 13 milliárd forintot. A válság alatt 2009-ről 2010-re a cég árbevétele közel 85 százalékkal nőtt. 

2011-ben az adózott eredmény várhatóan kétmilliárd forint fölé emelkedik. A Ferro-Press Kft folyamatos beruházásaival növelte a cég kapacitását, hatékonyságát és termelékenységét. Az Év Menedzserének most megválasztott Birgés Tibornak így sikerült elérnie, hogy ma már nagy nemzetközi multicégek folyamatos beszállítója legyen. Birgés Tibor, illetve vállalata a Ferro-Press Kft. korábban, mint Kelet-Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásaként érdemelte ki 2008-ban a Pegazus díjat.

Érdemes megemlíteni, hogy az eddigi díjazottak között eddig (többnyire) multinacionális hátterű nagyvállalati vezetők domináltak, a self-made man kategóriát Wáberer György képviselte a korábbi Év menedzsere díjazottak között.

Logisztikai cég vezetője az Év fiatal menedzsere

Hernád Ágnes az 1976-os születésű Év Fiatal Menedzsere 2008 óta a hajózással foglalkozó Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a cég sikerrel állt ellen a válság logisztikai iparágat érintő hullámainak, és továbbfejlesztette az anyavállalat által használt ügyfél-elégedettségi felmérést, melynek tanulságait beépítik az ügyfélkapcsolati fejlesztésekbe. Hernád Ágnes jó eredményeket ért el az anyavállalat skandináv típusú munkakultúrájának Magyarországra átültetésében. A Maersk Line mint a dániai székhelyű A. P. Moller csoport tagja a világ legnagyobb hajóstársaságaként konténeres áruszállítással foglalkozik. Magyarországon a 36 főt foglalkoztató Maersk Hungary Kft. 2011-ben 69 ezer TEU konténeres forgalmat bonyolított le. 

A Menedzserek Országos Szövetségének jogelődjét, a Gazdasági Vezetők Érdekképviseleti Szervezetét (GÉSZ) Bihari István alapította 1989-ben. A szövetség jelenlegi elnöke Takács János, az Electrolux Lehel vezérigazgatója. A menedzserszövetség az egyetlen hazai szakmai szövetség, amely a magyarországi gazdálkodó szervezetek vezetőit, mint természetes személyeket tömöríti. A tagok a magyar gazdaság gyakorlati irányítói közül kerülnek ki, akik kiemelt felelősséget éreznek mind a magyar gazdaság fejlesztésének elősegítéséért és annak innovatív megújításáért, mind a hazai vállalkozások fejlődéséért és egyenrangú kezeléséért, valamint a mind szélesebb körű nemzetközi elismertetéséért.
 
A Menedzserszövetség 1995-ben indította útjára „Az Év Menedzsere” pályázatot. „Az Év Fiatal Menedzsere” pályázatot öt évvel később. 

A díjat odaítélő szakmai zsűriben szakmai szövetségek képviselői, nagyvállalatok, bankok, KKV-k felsővezetői, a közszféra képviselői és a gazdasági sajtó – egyebek mellett az mfor.hu - képviselői foglalnak helyet, mindig ügyelve a díj szakmaiságának és eszmeiségének megőrzésére. Az Év Menedzsere díj rangját nem kis mértékben az adja, hogy magát a szakmát, a menedzserséget helyezi a középpontba és pozitív vezetői mintát mutat fel, amely független attól, hogy a vezető, vagy menedzser, a gazdaság mely ágában tevékenykedik.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.