A világhír felé tartó magyar versenyló, Overdose sikere érdekében megalakította, pontosabban átalakította az Overdose Vagyonkezelő Kft.-t a CIG Pannónia Életbiztosító, az EUROINVEST, a KÖZGÉP, a Mol és az OTP Bank - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG felügyelő bizottságának elnöke a pénteki budapesti tájékoztatón.
hirdetés
Az Overdose Vagyonkezelő Kft. januárban alakult, egyetlen apportált vagyona a 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló, ami eszmei érték - közölte Mikóczy Zoltán, a versenyló tulajdonosa.
Járai Zsigmond elmondta: az Overdose Vagyonkezelő Kft. 400 millió forinttal alakult, ennek 50 százalékát, 200 milliót fizetett ki a most betársult öt vállalkozás, amelyek egyenként 10-10 százalékos tulajdonrészt szereznek. Hozzátette, hogy az öt vállalkozás a most befektetett összegen kívül egyéb módon is hozzájárul Overdose szponzorálásához.
A megállapodás szerint Overdose csak magyar színekben indulhat, a versenyló promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti. Overdose tartását és versenyeztetését Mikóczy Zoltán fizeti, és Mikóczyt illeti meg a versenydíj-bevétel is.
A megállapodás végül rögzíti: a tulajdonosok között egyhangú szavazat szükséges a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél számára történő értékesítéséhez.
Mikóczy Zoltán Overdose idei programjáról elmondta: egy-két felvezető májusi verseny után az angol Royal Ascot-i derbi megnyerése a cél. Az elképzelés szerint az extraklasszis belga Cristophe Soumillon zsoké lovagolja majd Overdose-t.
A reformkor szellemét idézve, "társulj és fogj össze magyar az ország érdekében" jegyében állt össze az itt jelenlevő öt társaság - mondta Demján Sándor, a VOSZ elnöke, az EUROINVEST Zrt. elnöke. Hozzátette: nem a közvetlen profitszerzés indokolja a befektetést, hanem Magyarország értékeinek megőrzése.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese egyaránt arról beszélt, hogy fontos nemzeti célokért érdemes összefogni, anyagi áldozatot is hozni. Wolf László emlékeztetett arra is, hogy az OTP Bank évek óta támogatja a lovassportot.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.