Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyar vezető a Samsung élén
Leköszön a Samsung Electronics Magyar Zrt. éléről az eddigi koreai vezető, helyét Facskó István, az eddigi alelnök veszi át.
Facskó IstvánA világ egyik vezető szórakoztató elektronikai cége, a Samsung hazai leányvállalatának irányítását új vezető, dr. Facskó István, az eddigi alelnök veszi át januártól. A Samsung korábbi elnöke, Dae Hyun Kim két és fél évig állt a cég élén, ez idő alatt a vállalat megduplázta árbevételét. A leköszönő elnök ezentúl a Samsung Visual Display üzletágának európai értékesítését és marketing tevékenységét irányítja.
Dr. Facskó István 20 évvel ezelőtt csatlakozott a Samsung hazai csapatához. Pályafutása során többek között Jászfényszarun a televíziógyár operatív irányításáért felelt, az utóbbi időszakban pedig alelnökként a vállalat értékesítési- és marketingtevékenységében játszott fontos szerepet. A szakember kinevezésének hátterében a Samsung kiváló üzleti eredményei is közre játszottak, hiszen a vállalat 2011-ben tovább erősítette piacvezető pozícióját elsősorban a telefonok – különösen az okostelefonok –, a televíziók, a monitorok és a háztartási gépek területén.
A Samsung Electronics Magyar Zrt. forgalma 2011-ben elérte a 340 millió dollárt. Különösen sikeres volt az okostelefonok piacán, ahol a kártyafüggetlen készülékek között első helyet szerzett. Emellett a legújabb generációs okos TV-k piacát is meghódította, hiszen tavaly eladott készülékeinek 30 százaléka már Smart TV volt.
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.
mfor.hu
Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









