Rendkívül kedvezőtlen kicsengésű dokumentumfilmet mutatott be a BBC a Közép- és Kelet-Európából Nagy-Britanniába érkező munkavállalók, köztük a magyarok sorsáról. Mint arról lapunk korábban beszámolt, hazánkból csupán pár százan próbáltak szerencsét a szigetországban, többségük 20-35 év közötti fiatal.
hirdetés
A fő közszolgálati adó, a BBC One Panorama című, vasárnapi késő esti főműsoridőben sugárzott heti politikai magazinja tizenegy kelet-európai, köztük több magyar munkavállaló sorsát dolgozta fel a
tavalyi bővítés óta eltelt időszakban. A műsor szerint az azóta eltelt kevesebb mint egy évben tízszer annyian jelentkeztek nagy-britanniai munkahelyekre a térségből, mint amennyit a kormány éves
átlagban várt.
A bemutatott magyar életutak közül a legkedvezőbb kicsengésű egy magyar orvosé volt: ő először egy brit kórházban talált állást, évi 42 ezer fontos (15 millió forintos) fizetésért, majd fél év
múlva egy "még jobban fizetett", folyamatos éjszakai ügyeletet ellátó körorvosi állást kapott.
[ajanlo=101][igazitas=left/]Egy "kelet-magyarországi faluból" érkezett fiatal cigány házaspár ugyanakkor szállás és állásígéret nélkül, kétéves kisgyermekét otthon hagyva érkezett tavaly ősszel a
londoni Stansted repülőtérre, 290 font (100 ezer forint) készpénzzel a zsebében. Ebből az összegből két felnőtt - rendes étkezést és emberi körülményeket biztosító szállást feltételezve -
Londonban hozzávetőleg három napig tudja fenntartani magát.
A házaspár éjszakai buszokon aludt, mivel a szálláshoz szükséges előleget nem tudták letenni, nappal pedig újságokból kinézett álláshirdetéseket hívogattak. Annak ellenére azonban, hogy a férj
alapszintnél jobban, a harmadik hónapban lévő feleség pedig kifejezetten jól beszélt angolul, nem jártak sikerrel. Kis idő után egy afgán menekült által működtetett pizzériában kaptak
szórólapterjesztői állást, napi két órára 10 fontért, de végül hazautaztak Magyarországra.
A BBC által nyomon követett kelet-európaiak közül egy másik magyar - aki utcaseprői álláshoz jutott egy londoni kerületben - úgy nyilatkozott: "négerekkel és ilyen indiai-félékkel" nem szívesen
dolgozna együtt. A film szereplői közül többen az utcán vagy pincékben kötöttek ki, és csupán egy-két napra szóló, pár fontos alkalmi megbízatásokban részesültek valamelyik londoni "emberpiac"
révén.
A BBC szerint az EU-bővítés utáni első nyolc hónapban 130 ezren jelentették be munkavállalásukat Nagy-Britanniában a nyolc új kelet-európai EU-tagállamból. A kormány - egyedüliként a nagy uniós
tagállamok közül - annak a becslésnek az alapján nyitotta meg a bővítés pillanatában a brit munkaerőpiacot az új uniós országok előtt, hogy ezekből az országokból éves átlagban összesen 13 ezer
tartósan áttelepülő munkavállaló várható.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.